Connect with us

Egészségünkre!

Azt hitte, vége? Tévedett – Újra támad a koronavírus

Megosztás

A magyar kormány, nem először, túl gyorsan hirdetett győzelmet. Nem győztük le „föd harcban” a koronavírust, csak visszaszorítani sikerült.

Megosztás

A magyar kormány, nem először, túl gyorsan hirdetett győzelmet. Nem győztük le „föd harcban” a koronavírust, csak visszaszorítani sikerült. Úgy tűnik kár volt a nagy igyekezetben  még a járvánnyal foglalkozó kormányzati honlapot is felszámolni.

A magyar győzelmi jelentések ellenére

Újabb koronavírus járvány fenyeget, legalábbis Kínát már elöntötte. A járvány csúcspontján a vírus új változata, az omicron XXB gyorsan terjed, a becslések szerint hetente 65 millió új fertőzéssel. A kínai hatóságok figyelmeztették az ország egyes részein az iskolákat, hogy tegyenek intézkedéseket a vírus terjedésének megakadályozására.-írta meg elsőként az rtl.hu Csung Nan-szan járványügyi főorvos becslése szerint június végére, az új hullám csúcspontjára hetente mintegy 65 millió új vírusfertőzéssel kell számolni. Jelenleg az újonnan fertőzöttek számát heti 40 millióra becsülik. Úgy vélik, hogy az 1,4 milliárd lakosú Kínában a lakosság 80-90%-a fertőződött meg a tavaly decemberi és idén januári hullámban, de az immunitás szintje mostanra vélhetően csökkent. Erre reagálva a kínai hatóságok elhalasztották a tavalyi év utolsó negyedévére vonatkozó halálozási adatok közzétételét.

Az első védvonal: kézmosás

Virológus szakemberek szerint a koronavírus elleni védekezés egyik legfontosabb bástyája a sűrű és alapos kézmosás, méghozzá naponta többször. Az átlagember eddig is naponta többször mosott kezet, de hogyan? Legtöbbször szinte csak a látszat kedvéért, vagy saját megnyugtatására, elkapkodva, inkább csak leöblítette a kezét és nem megmosta. ennek vet véget a pandémia, és a Covid-19. A fenti két sor legelső cikkünkből való amelyet a Covid-ról írtunk, és szinte minden sora érvényes még ma is.

Így kell ezt: 

Szerző