Connect with us

Bulvár

Jön a védőoltás a legújabb Covid variáns ellen

covid
Megosztás

Az Egyesül Államokban már szeptemberben kiadják az új COVID-oltást, a minden eddiginél gyorsabban terjedő koronavírus-variánssal, az omikron egyik változatával az Eris-szel szemben – adta hírül a Reuters. Hozzátették, hogy a tengerentúlon is mindenütt emelkedik a fertőzöttek száma.

Az USA-ban már megjelent

Közegészségügyi szakértők azt remélik, hogy az amerikaiak úgy fogadják majd az új oltást, mint az influenza elleni oltást, viszont az adatok azt mutatják, hogy a vakcina iránti kereslet azonban meredeken csökkent 2021 óta. Az első vakcinák kifejlesztése óta az USA-ban több mint 240 millió ember, a lakosság 73 százaléka kapott legalább egy oltást.

Az egészségügyi szolgáltatók és gyógyszertárak ígérte szerint a jövő hónaptól kínálják majd a vírus tavaly óta uralkodó Omicron-verziója elleni küzdelemhez frissített oltást. Ashley Kirzinger, a Kaiser Family Foundation felmérési módszertani igazgatója szerint a közegészségügy irányítóinak fel kellene hívni az amerikai közvélemény figyelmét arra, hogy a Covid-járvány még nem ért véget, és továbbra is veszélyt jelent az emberekre-írta meg a Népszava.

Agresszívan terjed az Eris

A Covid legújabb verziója az Eris, még az eddigieknél is gyosabban terjed, de a jó hír az, hogy nincsenek komoly és veszélyes tünetei, vagy következményei. Sokan észre sem veszik amikor átesnek rajta, mert azt hiszik, csak egy ártalmatlan influenza. Az utóbbi napokban hazánkban is kimutatták a Covid örökítő anyagának növekedését a a szennyvízben, de korai lenne még kétségbeesni, hiszen ennek számos oka lehet, például a meleg időjárás.

Előzmény

Szerző