Kerítésen innen
Január legyen az országos tankolás-bojkott hava! – javasolja a politikus
Tankolás-stop: „az ilyen társadalmi akciók tudják elindítani azt, hogy a társadalom ráébredjen, igenis van lehetőség és hatalom a kezében” – magyarázta Herényi Károly, az MDF politikusa akcióötletét a januártól érvényesített cirka 40 forintos üzemanyagáremelésre válaszul.
Biztosan hallott róla….
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója novemberben bejelentette, hogy január 1-jétől biztosan emelkednek az üzemanyagárak a várható jövedékiadó-emelés miatt. Pontosan 41 forinttal.
Ez egy uniós előírás, mindenképp megtörténik, ennek eljött az ideje.
A PM sajtóosztálya akkor közölte:
“jövő év január elsejétől Brüsszel előírására emelkedik a jövedéki adó szintje. Mint ismert, Brüsszel évek óta követeli, hogy Magyarország emelje meg az uniós szintnél alacsonyabb jövedéki adó szintjét. Magyarország pedig évek óta kockáztatta a kötelezettségszegési eljárást azzal, hogy az uniós szintnél alacsonyabban határozta meg a jövedéki adó szintjét”
– ezzel megismételték a kérdéssel kapcsolatos szokásos választ.
A Herényi-variáns
Különleges, országos akciót tervez januártól Herényi Károly. A volt MDF-es politikus arra biztatja az embereket, hogy
„akiknek nem tetszik Orbán Viktor és a MOL gazdagodása”,
egy hónapon keresztül blokkolják a Mol-kutakat, és ne vásároljanak üzemanyagot. Herényi azt javasolja,
aki csak teheti, ez idő alatt váltson tömegközlekedési eszközre, illetve még decemberben tankolja tele az autóját az „olcsóbb” üzemanyaggal.
Úgy véli, ez a lépés kemény leckét adna a MOL-nak, amely jelentős bevételtől esne el, és persze, a költségvetés is nagyon megsínylene egy ilyen akciót.
A hatalom a népé, csak nem tud róla?
Az ilyen akciók nagyon előmozdíthatják a társadalmi ügyeket – vélekedett a volt MDF-es politikus, leszögezve: nem arra kell ösztönözni a tiltakozókat, hogy menjenek a parlament elé meghallgatni mindenféle beszédeket, hanem aktivitásra, arra, hogy váljanak a történések részeivé és ezáltal rádöbbenjenek arra, hogy nekik köszönhető az akció maga. Ezzel elindulhat egy olyan társadalmi mozgalom, amellyel aktivizálni lehet a magyar társadalom sokaságát.
„Ilyen akciók tudják elindítani azt, hogy a társadalom ráébredjen, igenis van lehetőség és hatalom a kezében”
– véli Herényi, akinek meggyőződése, hogy ennek lenne hatása. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy
többek benne vannak a szervezésben, de nem kapott felhatalmazást arra, hogy mások nevét is megemlítse.
Az akciót egyébként egy-két ember is elindíthatja – jegyezte meg.
„Meggyőződésem, hogy mindig apró dolgokkal kell kezdeni, nem azzal, hogy meghirdetjük a rendszer megdöntését. Merthogy a rendszer megdől magától is, ha hozzásegítjük”
Szerző
Friss
- Oroszország és Észak-Korea kölcsönös védelmi szerződést köt
- Nagy Márton 16 pontja: Airbnb- és borravaló szigorítás, hivatásturista-támogatás, eltörlik a CO2-adót a reptéren
- Mialatt a „vidéki srác” a Kossuth rádióban fényezte magát, újabb elkerülhető beteghalál történt
- Lánczi-hivatal: a Transparency International Magyarország (sok)minden gondjaink origója
- Nagy Márton fifika: amit ma elkölthetsz, ne halaszd holnapra, a holnaputánra pedig ne is gondolj
- Kövértől Szanyiig – A házmester semmiből nem tanul
- Mi lesz most a „madárral”? – Szélsőjobb összefogás október 23-án a XII. kerületi turulért
- Egy különös hétfő – a nap horoszkópja
- Magyar Péter hétindító kérdései
- Az esztergomi beszéd – Orbán Viktor három kívánsága