Vidnyánszky Attilával, Nemzeti Színház igazgatója szerint színházának a költségvetésében 10 százalék alatti a tao-pénz aránya. Ez a színház filozófiája. Hozzátette: a tao megszüntetéséről, mint mindenki más, az...
Tavaly a Figyelő többször is listázta, mondhatni pellengérre állította a hatalomnak nem tetsző kutatásokat folytató tudósokat, köztük Máté Dezsőt, aki az angol nyelven írt, A roma...
A fővárosi árvízvédelmi munkák felgyorsítását ígéri a Párbeszéd társelnöke, Karácsony Gergely főpolgármesterré választása esetére.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nyilvánosságra hozta a 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzésének eredményét.
Az Index értesülése szerint két mátészalkai tűzoltó szenvedett égési sérüléseket. Az ügyben hírzárlatot rendeltek el, a dolgozókat pedig azzal fenyegették meg, hogy aki beszél, az repül.
Ellenzékben még hevesen védte, most felszámolná mellékvonalakat a Fidesz. Tizennégy szakasz van veszélyben, de az önkormányzati választások előtt jegelnék az ügyet. – tudta meg a Népszava.
Bár a legtöbben érzik, hogy nem jó a magyar közoktatás, mégsem borul fel a rendszer, mert mindenki teszi a dolgát. Erről és még számos oktatással kapcsolatos...
Tudta, hogy Önnel egyetemben minden magyar honpolgár - ha akarja, ha nem - végre elérte, hogy a legtöbb pénzzel támogathatja az egyházi tulajdonban lévő épületek, köztük székesegyházak...
A Városi Kurír tegnap írt arról, hogy kijött a korrupcióellenes Transparency International legfrissebb jelentése. Ebben az áll, hogy habár hazánk a tavalyi évhez képest egy helyet...