A páros években Magyarország ad otthont a megemlékezésnek. A 2017 év végi pénzkisöprés közepette határozott a kormány arról, hogy a 2018-as Kurultáj megrendezésére 300 millió forintot...
Bayer blogján ment neki a demokrácia alapelveit védő Stumpf Andrásnak: "Stumpf kolléga az „egyrészt-másrészt” megnyilatkozó értelmiség egyik prototípusa, aki most éppen gender study ügyben egyrészt-másrészt. Stumpf...
Így kell ezt! Nem punnyadni a melegben, rá se rántani, hogy szünidő van, a meló, az meló! A Felház aktivistái szó szerint értelmezik, hogy "hozzanak még...
A nép egyszerű gyermekétől nem elvárható, hogy nézze a volt királyi tévét, főleg nem, hogy tudja, ki Horváth József és amit nyilatkozik biztonságpolitikai szakértőként, az igaz,...
24 órás ultimátumot kaptak a hét elején a humántárcától a hazai egyetemek,í gy az ELTE is, hogy véleményezzenek egy kormányzati előterjesztést, melynek értelmében nem indulhat több...
Lehet szeretni, közömbösen elmenni mellette, vagy utálni egy művész alkotásait, ez szubjektív megítélés dolga. Amit nem ildomos: magát az embert alázni, mert nem NER-kompatibilis, ahogy Frida...
Akkor lesz itt nyugalom, ha a szót is betiltják. És hogy veszély ne fenyegessen, az olyan embereket is be kell tiltani, akiknek szavak juthatnak az eszükbe.
Két megbízási szerződésre bukkantak Hódmezővásárhelyen. A februári időközi választáson fizetség fejében kampányoltak a Fidesznek magánszemélyek.
A jövőben nem indulhat képzés társadalmi nemek tanulmánya szakon – ezt a kitételt is tartalmazza az a rendeletmódosító előterjesztés, amelynek véleményezésére a nyári szabadságolások idején mindössze...