Előszeretettel használják a Fidesz-politikusok az óvodát helyszínnek, jelen esetben Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter tartott sajtájt egy XVII. kerületi intézményben. Arról az MTI nem osztott meg információt,...
Kiss-Rigó László, aki becsületes szakmáját tekintve püspök, aktív harcosa volt Orbán Viktornak a legutóbbi választás alkalmával és azóta sem lankadt a lelkesedése. Hogy a hevület volt-e...
Amíg a csapat a felső szinten volt, addig valakik - nemduggyukik - kipakolták a pártirodát, pontosabban értékes és a bejelentkezéseknél elengedhetetlen kamerát, mikroportot és laptopot fújtak...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerdán azt is közölte, hogy az ügyészséghez továbbítja a két párt kampányfinanszírozásának vizsgálatánál feltárt tényeket.
A határon túli magyar családok most kaphatják majd meg a Családok éve 2018 program alkalmából összeállított ajándékcsomagot – a megrendelési szerződést most, január legelején írta alá...
Bayernek levélben kell bocsánatot kérnie, ezt a levelet pedig 30 napon át kell elérhetővé tennie a blogján, ahol a kifogásolt írás korábban megjelent.
Ne higgye azt Bayer Zsolt egyetlen imádója sem, hogy az újságíró elvakult fideszessége előtt nem forgatta tollát. Bizony irkált, méghozzá azidőtájt nem is rosszul. Tette mindezt...
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden úgy döntött, hogy a Hirt Ferenc halála miatt megüresedett országgyűlési képviselői helyet a Fidesz-KDNP közös listájáról Csizi Péter kapja meg,...
A Fidesz-KDNP szerint Soros György diktálja Brüsszel migrációs politikáját – mondta a kormánypártok nevében a KDNP frakció-szóvivője kedden Budapesten újságíróknak. Ezúttal sem mutatott be a fent...