Négyrészes videósorozatban szólalnak meg aktív és már nem dolgozó bírók arról, hogy miként mennek a dolgok manapság a törvénykezésben. Indirekt Hallhatunk arról, hogy a Handó Tünde...
A német példán felbuzdulva Tarlós István belengette, hogy a dízel autók nemkívánatossá váltak Budapesten és középtávon a kitiltásukat tervezi. Indokolt Ki kell adni egy előzetes jelzést...
Németh Szilárd fatornyosában úgy határoztak a fejesek, hogy kézilabda csarnokot építenek. Kiírták a közbeszerzési eljárást, aminek keretében kiderült, hogy annyi pénzből, amennyijük van, nem lehet kihozni a...
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a magyar színházi élet egyik vezető – egyben igen megosztó–személyisége. Az emberi erőforrások minisztériumának vezetője a napokban, 2018.július elsejei hatállyal...
Czeglédy Csaba, az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi önkormányzati képviselője ellen felhozott károkozás vádja a jelek szerint messze nem üti meg a kezdeményezők szándéka...
Bayer Zsolt – akárcsak Alekosz – nagy fába vágta a fejszéjét. Hősünk blogján üzent egy városnak, hogy mit és hogyan tegyen a továbbiakban, mert különben ő...
Már a napirendről is vita alakult ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén. Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke nem értett egyet a Molnár Zsolt MSZP-s...
Németh Szilárd, aki ha tudja magáról, ha nem, közszolga. Azért tartjuk, hogy minket szolgáljon és, ha egy sajtótájékoztatón egy újságíró kérdést tesz fel neki, arra legjobb...
Kedd hajnalban felgyújtották a KMKSZ központi irodáját Ungváron. Orbán Viktort intim pillanatában kapta lencsevégre egy odarendelt „szemfüles”, pont, amikor „Brenzóval” egyeztet telefonon a kormányülés előtt. Helló...