Az Elios Innovatív Zrt. közvilágítási tarolásához nemcsak személyi összefonódásokra és egy egész cégháló kiépítésére volt szükség, hanem az önkormányzatok és az állami szereplők segítségére is. Az...
Olvass a sorok között, és garantáltan nem leszel boldog, de ennek a kormánynak nem is a Te boldogságod a célja. „Nekünk Magyarország az első” Új műsorhoz,...
Már idén nyáron igénybe vehető lesz az Európai Unió 12 millió euró támogatással létrejövő, az európai identitás kialakítását és megerősítését célzó, fiataloknak szánt utazási kedvezménye –...
A nap meghökkentő kijelentése: ezentúl úgy hallgassa Halász János sajtótájékoztatóit, – ha kiállítják ezután is – hogy azt nem a Fidesz nevében tartja, csak mint magánember....
Budai Gyula – a Fidesz feljelentőbiztosa – szívesen réved el elmúltnyolcéves teljesítményén, amit a maga részéről sikerfutamként él meg újra és újra. Csak egyetlen dolog bántja...
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt ígérte, hogy amennyiben kormányra kerülnek, akkor az összes állami földbérleti szerződést felülvizsgálják valamint visszaveszik a „spekulációs célból” megvásárolt állami területeket....
Úgy döntött a bíróság, hogy Deutsch Tamás hazudott, amikor azt állította, hogy Gyurcsány cége, az Altus Zrt. titkoltan párt-finanszírozott, ezért a bocsánatkérésen túl egymilliót kell fizetnie...
Hoffmann Rózsa, a KDNP régi-új üdvöskéje és aki az oktatáspolitika avatott szakértője volt kibújva a csontváz-szekrényből újra aktivizálódott. A parlament hétfői ülésén szépen, rendben olvasta fel...
Jávor Benedek, a Párbeszéd EP- képviselője, megszerezte az Európai Bizottságtól a magyarországi TAO – sporttámogatási rendszer jóváhagyásának teljes dokumentációját amiből az derült ki, hogy addig folyhatnak...