Orbán Viktor onnan merít, ahonnan tud, a focipályáról. Az Európai Unió intézményi kérdéseiről, azon belül az esetleges reformokról, a következő hétéves költségvetési keretről tárgyalnak pénteki informális...
Azzal vádolja a cégóriásokat, a hogy segítették az Iszlám Államot a terjeszkedésben, hiszen a a Twitter és a Facebook felületein kommunikáltak egymással és a világgal a...
A kisebbségeket ördögi színben lefestő politika felemelkedésének milliók számára rettenetes következményekkel járó éve volt 2017 – áll az Amnesty International (AI) által az emberi jogok globális...
Elutasította a moszkvai fellebbviteli bíróság hétfőn a Raoul Wallenberg hozzátartozói által az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ellen benyújtott adatszolgáltatási keresetét. Hol és mikor halt meg...
Már idén nyáron igénybe vehető lesz az Európai Unió 12 millió euró támogatással létrejövő, az európai identitás kialakítását és megerősítését célzó, fiataloknak szánt utazási kedvezménye –...
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap kommentárban és egy összeállításban foglalkozott Magyarországgal és Orbán Viktorral keddi számában. A „Soros terv” hangsúlyos antiszemita utalásaival teljességgel...
Nem csak joga, hanem kötelessége részt venni az országgyűlési választáson az erdélyi magyarságnak – emelte ki az M1 aktuális csatorna műsorában Borboly Csaba RMDSZ-es politikus, Hargita...
Keményen lehordta Jean Asselbornt Szijjártó Péter, amiért a luxemburgi külügyminiszter a német Der Tagesspiegelnek adott interjúban bírálta a magyar kormányt. A Magyar Nemzet telefonon érte utol...
Az ENSZ menekültekkel foglalkozó szervezete, az UNHCR egyértelmű nyilatkozatot adott ki, amiben elítéli Magyarországot, mert olvasatukban a „Stop Soros” törvény értelmében nem teljesítjük kötelezettségeinket. Elég volt...