Banánköztársaság
Egy késelés utóélete — rasszizmus, rendőrségi felvezetéssel
Egyes, legtöbbször sajnos a tragikus cselekmények rövid időn belül túlmutatnak önmagukon, mert megtelnek valamilyen plusz jelentéssel. Ma már tudjuk, a Deák téri halálos késelés is ilyen.
Térdig gázolunk a rasszizmusban
Sem magával a mocskos rasszista tüntetéssel, sem azzal nem akarok foglalkozni, hogy például a legnagyobb zsidó szervezetek, mint a MAZSIHISZ és az EMIH miért hallgatnak az ügyben. Szívük joga elfejteni, hogy hová juttatta elődeiket a múlt század közepén a társadalmi szolidaritás hiánya.
A felvonuló több ezer ember lelkivilága sem érdekel, hiszen megszokhattuk már, hogy az állami demagógiának mindig is ilyen emberek lettek a „termékei”.
Na de a rendőrség!
„Hol volt a rendőrség a késelés alatt, miért nem tett semmit, hogy megakadályozza?”-kérdezte a napokban egyik barátom, és nem érte be a szokásos válasszal, hogy mit tehettek, honnan tudhatták volna mi készül, hiszen nincs még gondolatrendőrség.
„Miről beszélsz – folytatta- nem kell ahhoz jóstehetség, hogy a tökéletesen bekamerázott Deák tér képét figyelve levegyék mi készül, ha a buliidőszakban két kakaskodó társaságot látnak. Azonnal oda kellet volna irányítani egy közelben cirkáló járőrt, és ma két emberrel többen élnénk a földön.”
A továbbiakban meg is fejtette a saját gondolatait, hiszen szerinte vagy tettek a rendőrségen arra mit mutat a kamera, vagy oda sem figyeltek, esetleg nem is véletlenül néztek félre. Egyik lehetőség rémisztőbb, mint a másik.
Csak a dudaszó zavarja őket?
Ne feledjük: ez a rendőrség ugyanaz, amelyik a késelés előtt alig néhány nappal olyan túlmozgásos volt, hogy szénné büntette a kormány ellen dudálókat, és az is ez a szervezet, amelyik először tessék-lássék betiltotta a késelést ürügyül felhasználni szándékozó tüntetést, majd szépen, szabályosan biztosította.
Csütörtökön a Mi Hazánk Mozgalom tartott megemlékezést a Deák téri késelés áldozatairól, valamint felvonulást a bűnözés ellen az Országos Roma Önkormányzat székházánál.
A rendőrség azt közölte szabálysértési és/vagy büntetőeljárást nem indítottak, előállítás nem történt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság álláspontja szerint Budapest Belvárosának megjelölt helyszínein a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó megmozdulás nem történt.
Egy diszkrét MTI hír részlete, ami meg sem említi a tüntetés rasszista mivoltát,
pedig a tömeg nem a bűnözés, hanem a „cigánybűnözés” szót skandálta.
„A rendőrség azt közölte, szabálysértési és/vagy büntetőeljárást nem indítottak, előállítás nem történt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság álláspontja szerint Budapest Belvárosának megjelölt helyszínein a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó megmozdulás nem történt.”
Nem szeretnék álnaívnak tűnni, meghagyom ezt formulát a lakájmédiának. Jól tudom, hogy sem a giga-dudabünti, sem a rasszista tüntetés ügyében nem a „kisrendőrök” döntöttek. Éppen ezért olyan borzasztó az üzenete a történteknek.
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok?
Előzmény:
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
Pingback: A romagyilkosságok tatárszentgyörgyi áldozatairól emlékezett meg a Párbeszéd - Városi Kurír