Két szék között az LMP

Az LMP fiaskóját először az mutatta, ahogy Vágó Gábor elkezdte magyarázni a bizonyítványt, miután lerészegezte Gyurcsányt. Lehetne persze úriemberes gesztus, ha nem tudnánk: úriember nem részegezi le a tárgyalópartnert. Különösen, ha nincs konkrét bizonyítéka rá. Aztán ma reggelre már az is kiderült, hogy Vona tényleg ajtót mutatott a LMP-nek.

Egyébként, függetlenül attól, hogy Vágó túl pökhendi volt a DK-s sajtótájékoztató után, hogy már akkor bocsánatot kérjen a megjegyzéseiért. Mármint akkor, ha nyeregben érzi magát. Márpedig ehhez az kellett volna, hogy a benzinkútnál tartott párt-csúcs ne csak egy tárgyalási csücsök legyen. Hanem tényleg eredményt felmutató csúcs. Ahhoz sem kell kremlinológusnak lenni, hogy tudjuk: az autópálya melletti benzinkút büféjében tartott megbeszélés reklám Vonának. Jelezve, hogy gőzerővel járja a vidéket. Valamint egyfajta csicskáztatása az LMP-nek, amely párt vezetőjét az út mellé rendelte a Jobbik vezetője. Szél azonban sikeresen belenavigálta magát abba a helyzetbe, hogy ennél megalázóbb körülményeket is el kellett volna fogadnia. Mert, pártja nevében, gyakorlatilag biankó megígérte a Jobbik felszopását. Így nem tehette meg, hogy ne jelenjen meg akárhol, ahol talál legalább egy web-kamerát, ami igazolja a tárgyalás megtörténtét. Ráadásul még jó képet is kellett vágnia mindehhez.

Az, hogy előtte hablatyoltak egy nagyot a komfort-zónájukról, és hatalmas mellénnyel elmondták a többi ellenzéki pártot mindenféle kerékkötőnek, az nem vall túl nagy politikai éleslátásra. Különösen abban a stílusban elkövetve, amit Vágó Gábor alkalmazott. A személyes sértésig is elmenve a DK elnökével szemben. Nem azért, mintha Gyurcsány szent lenne. Nem is tévedhetetlen. Szeretni sem kötelező. Számos ötlete, döntése akár vitatható is lehet. De a jelen helyzetben, különösen azok után, hogy Vona beharangozta a magabiztos magány-vágyát, mégis inkább látszik képviselni a reálpolitikai szemléletet, mint az LMP vezetése. Mert továbbra is reálisabb az országos, pártfüggetlenül megoldásra váró kérdésekre szervezhető választás utáni koalíció, mint a választások előtti összefekvése azoknak, akik ezzel csak választókat veszthetnek.

Szél Bernadett tehát megszívta. Nagy arccal, és Vágó bunkóságával próbálta ott a mérleg nyelvét játszani, ahol nem tudta megkülönböztetni a mérleg tányérjait a malomkövektől. Addig billeget a tányérok között, míg most talán a párt puszta túléléséért küzdhet meg a szavazatokért. No, meg azért a képviselői baksisért, ami nem is annyira baksis. A közmunkában elérhető fizetésekhez képest. Könnyen lehet, hogy a következő lépésnek nem marad más, mint visszakullogni a DK asztalához. Hatalmas presztízsvesztéssel. Esetleg betagozódni a „Fidesz még mindig jobb, mint Gyurcsány” vonulatba. Még nagyobb presztízsvesztéssel.

Majd kiderül.

Andrew_s