Connect with us

Banánköztársaság

Kézbetegség és vádlista

Rab
Prev1 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

A lónézés és a csikóláttamozás után Hadházy képviselő fölhívta a figyelmet a paci további fontos testrészére. Kiderült az is, hogy Varju László vádlira ment, a minielnököt pedig zavarja, ha valaki a szexuális életét videóra veszi. Elveszett a fél ország, de az őrület nem veszett el, soha annyi kokain nyomát nem lehetett látni a politikában, mint a 43-as héten. Rab László szürreális összefoglalója.

Vádlizó Varju, imádkozó mini

Kövér László (a fiataloknak: a koma, akinek bajszára emlékezni fogtok, a nevére nem), a politikai hatalom legfontosabb ellensúlyaként, mint az Országgyűlés elnöke arról beszélt, hogy az ő szerepe (fékek és egyensúlyok rendszere), amivel ellenőrizni kellene a kormányzatot, hülyeség, ne tessenek vele komolyan számolni. Ennek a mély értelmű filozófiai alapvetésnek lehetett a folyománya, hogy a minielnök ki akarta tépni az akciózó Hadházy képviselő kezéből a válogatott feliratokat tartalmazó táblákat, a minista ügyészség pedig ráment a tavaly a Nyál 1 tévében megtépett Varju képviselőre. Azzal mentek neki, hogy megszorította a tévés fogdmegek vádliját. Innen származik az, amikor valakinek a bűneit lajstromba szedik: vádlista…

A Varju elleni akció Orbán Viktor békülékeny hangütésének csalhatatlan jele,

hasonló barátságos elbánásra számíthat a táblamutogató Hadházy, és mindenki Budapesten, aki ellene mert szavazni a Nagy Októberi Szeretetteljes Fidesz-beintésen (NOSZF). Mert Budapest, tíz megyei jogú és 67 vidéki város elvesztése mégiscsak nagy veszteség a minielnöknek, noha lakájék nem győzik hangsúlyozni, hogy mecsoda csudálatos győzedelem volt már ez megint.

A mini – aki Borkait se kiköpni, se lenyelni nem tudta –, református létére térdre ereszkedve imádkozott a karok és lábak nélkül született Nick Vujicsiccsal, és a fideszhabony nem vette észre, hogy az elmélyült imát (amelyet nem szűk körben, a Zeneakadémián terjesztettek, hanem a Facebook-on) a fotók tanúsága szerint végighallgatta egy kútkáván ülő szarka, mely, tudjuk, Hadházy is ráírta a táblijára, a mini címerállata. (Ha mégis dolmányos varjú lett volna, akkor azt is hozzá lehet csapni Varju vádlistájához…)

Ne úgy, mint a képmutatók

Többen idézték különben egy korabeli újságíró, bizonyos Máté imára vonatkozó ajánlását. „Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.”

Ha ez az evangélista ma élne, Kövér Laci bá beállítaná egy másfél méterszer másfél méteres kutricába, onnan kényszerülne arra, hogy kipecázzon egy-egy félmondatot, amiből nem nagyon jönne ki az Újtestamentum…

Szerző

Prev1 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük