Már hallom a rezsim magyarázóit, ez csak egy kiragadott eset, az egészségügyben nagy vonalakban minden tökéletes! Azt szeretném megérteni, hogy ha nap, mint nap a bőrükön...
Orbán Ráhel férjének komoly előnyei származnak abból, hogy az apósa vezette kormány döntésével kiemelt beruházás lett az építkezés.
Hárman meghaltak, ketten súlyosan megsérültek a 25-ös főút Ózdról kivezető szakaszán az este, amikor két autó összeütközött – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján....
Több mint tíz éven át dolgozott észrevétlenül egy feltételezett orosz kém az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségén a The Guardian értesülése szerint.
Két és fél milliárd forinttal tartoznak az államnak azok a pártok, amelyek nem érték el az egy százalékot sem az áprilisi választáson.
Mondhatnánk nagy dolog, mennyi mariska lesz 10 tő vadkenderből, de ne ez a kérdés, hanem, hogy hányan fertőződnek meg a szenvedéllyel. Azon persze érdemes lenne elgondolkodni,...
Már csak húsz olyan település akad a tó körül, ahol vannak ingyenes, fürdésre kialakított partszakaszok – most már ezek megvédésért küzdenek civilek.
Orbán Viktor faluját szerette volna még szebbé és jobbá varázsolni a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, de a rend őrei közbeléptek.
Le a kalappal a Kétfarkú Kutya Párt aktivistái előtt, akik a tomboló hőség ellenére, nem azon munkálkodnak közpénzből finanszírozva, hogy miként titkosítsák 69 évre, hogy merre...