Ez a nap
Kiküldött munkatársunk – Orbán Viktor – jelenti Kínából: Nos, hát ez is megvolna!

Orbán Viktor szombat este végre kifújhatta magát, fáradt fejét a jól végzett munka biztos tudatával hajthatja álomra a fejét. Újra olyanhoz adta miniszterelnöki nevét, amit biztosan évtizedeken keresztül – ha nem évszázadokon, merjen nagyot álmodni! – emlegetni fogunk mi is, a kínaiak is. Ki-ki más aspektusban.
„Nos, hát ez is megvolna!”
Arról, hogy az Egy övezet, egy út kezdeményezés mennyire bejön a magyar kormánynak, Szijjártó Péter külügyminiszter nagyívű projektbejelentéseiből következtethetünk (magyar-kínai egyetem, Budapest-Bukarest gyorsvasút, tárt karokkal fogadott Huawei). Arról pedig, hogy ez mennyire jó Mészáros Lőrincnek is, azt már tudjuk, amióta kiderült: a jelek szerint a cége bizony benne lesz a 750 milliárd forintos Budapest-Belgrád vasút-felújításban. (hvg.hu)
A miniszterelnöki Facebookon az éj leple alatt került ki az öntömjénezés:
Harmadik nap Pekingben. Összekötjük Európát Ázsiával
„Olyan ez, mint a vizsgaidőszak, az a legjobb benne, amikor sikeresen túl vagy rajta”
– kezdte a beszámolót, majd elmondta, hogy
„három napos folyamatos erőfeszítést és összpontosítást igénylő nemzetközi tanácskozás volt…”
Most jön az önfényezés:
„olyasmi jött létre most, ami korábban nem létezett…(..) amiről sokan beszéltek már, de még senki nem csinálta meg.”
Ejnye Orbán úr, a kerítésen belüli vuduzottjai pontosan tudják, hogy amiben Ön részt vesz, az minimum „világelső” cucc….. No meg a körülmények, ugye:
„… most van politikai szándék, van pénz, van akart….”
Ja, van pénz! Mármint Kínának van pénze,
amit örömmel bocsát a magyarok rendelkezésére kölcsön formájában, hogy megépítsük – mármint Mészáros leggazdagabb gázszerelő Lőrinc – a nekik fialó gyorsvasutat Budapest-Bukarest vonalon.
„Üdvözölhetjük, hogy Kelet és Nyugat végre nem szemben áll egymással, hanem együttműködik…”
A fenti mondatban a „Nyugat” minket, magyarokat jelent, esetleg rajtunk keresztül az Uniót? Azt az Uniót, ahonnan éppen kifelé áll az ország rúdja? Válaszokat nem, de további orbáni információkat tartogat még a klip, nézzen bele, aki kíváncsi.
Minderről a kínai elnök is nyilatkozott, találtunk pár bökkenőt:
Hszi Csin-ping:
„Kína mindig is támogatta a nyitottságot, az őszinteséget és a zöld fejlesztéseket, és ellenezzük a protekcionizmust….”
…. és még valamit kiemelt, mielőtt azt hihetné valaki, hogy Kínában csak arra vártak, hogy Magyarország méltóztasson beszállni a buliba:
valamennyi együttműködési projektben a piaci alapelvek fognak érvényesülni.
További Orbán-tudósítások a Nagy Fal mellől
Szerző
Friss
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár