Kerítésen túl
Rajtunk röhög Portugália – Kis magyar vegyes helyett cukrozott nemzeti magyarság

Magyarországon a populista és migrációellenes párt vezetője, Orbán Viktor 74,6 százalékkal nyerte a választásokat, ami enyhe félelemre ad okot – nyitotta közéleti blokkját a portugál közszolgálati televízió az RTP szombat este a DDT – Donos Disto Tudo – Mindezek Tulajdonosai – című viccműsorában.

A luzitánok nem vevők a kirekesztősdire
A programban a nyolcvanas évek diszkó-duója, a német Modern Talking paródiája után a műsorvezető így folytatta:
Ha véletlenül bármely politikus nézné az adást, annak üzenjük, hogy ez (a Fidesz győzelme, a szerk.) pont ennyivel, azaz 74,6 százalékkal haladja meg azt a szintet, amit a kultúra elfogadna.
(A felvétel a 18. perctől szól a magyar választásról)
Ezután kollégája élcelődött:
A választások Magyarországon megmozgatták Európát, valamint a portugál cukrászdákat. Mostantól fogva ugyanis előfordulhat, hogy a „magyar vegyes” a Portugáliában is közkedvelt aprósütemény néven ismert cukrászfinomságot óriási büszkeséggel csak „magyarként” adják majd el mert, mint látható, a magyaroknak a vegyes dolgok nem igazán jönnek be.
Nos, Portugáliában a sortido húngaro népszerű, linzer alapú finomság, minden sarki kávézóban kapható, különböző formájú, ízű és színű.
Aha, igen, igen, – reagált a társ-műsorvezető – ez az aprósütemény, szív és csillag alakú, fele pedig csokimasszával van bevonva.
Na kérem szépen, mostantól esetleg érdemes lenne kicsit átszabni a dizájnt. Talán jobb karját lendítő, fehér cukormázbevonatúnak kellene lennie a sütinek, mert a csokoládénak ugye sötétbarnának kell lennie és hát mint tudjuk, ezt a színt annyira nem preferálja Orbán.
Ült a poén és a stúdió közönsége a meghívott vendégekkel együtt harsányan hahotázott.
Majd egy szóvicc következett
Tudni kell, hogy Lisszabon parlamenti bulinegyedét egy helyi vállalkozó uralja, akinek több komoly érdekeltsége van, s ezek egyike az Urban Beach nemrég bezárt, mert a személyzet hajnalonta bántalmazta – különösen a sötét bőrű – vendégeket. Persze, némi korrupciót is alkalmazott az oligarchának nem nevezhető, de igen pénzes tulajdonos. Ennek a klubnak nevére – Urban Beach – asszociálva mondják a műsorvezetők:
Lisszabonnak van egy Urban-ja, míg Európának van egy Orbánja, aki szintén ajánl egyfajta speciális VIP szolgáltatást, elsősorban arckezelést, egy ökölbeszorított kéz segítségével, s eme szolgáltatást mindazoknak ajánlja, akik esetleg szeretnék betenni a lábukat az országába.
– a stúdióban szintén nagy volt a derültség, a másik műsorvezető pedig ennyit fűzött hozzá: Ja, ja, értem a viccet, haloványan, de felfogtam.
Majd közel 5 perces betéttel zárul a téma:
Nos, manapság elég sok szó esik az újrahasznosításról, de talán jobb lenne, ha megmaradnánk a műanyag és papír alapoknál, hiszen az a mánia, hogy újrahasznosított náci politikusokat hozzunk vissza a harmincas évekből, nem tesz jót se nekünk, se a környezetnek.
A publikum újfent hahotázik.
Amint tudjuk, a szélsőjobboldal folyamatosan növekszik ebben az országban (Magyarország), amely pedig már elég idős ahhoz, hogy megfontolt felnőtt döntéseket hozzon.
Fejeződött be a magyar blokk a lisszaboni televízió szombat esti humoros műsorában.
Friss
- Irán lassan magára marad az Izrael folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is