Connect with us

Kerítésen innen

Kiss-Rigó László: a pápa felismerte, hogy félrevezették Magyarországot illetően

Megosztás

A pápa felismerte, hogy sok tekintetben kicsit félrevezették Magyarországot illetően, és most visszatér, meglátogatja a magyarországi keresztényeket, katolikusokat – mondta Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombattól meghallgatható új podcastjában.

Ferenc pápa két éven belül másodszor látogatja meg a magyarországi keresztényeket, katolikusokat

Ez megerősítése azon munkánknak, melynek célja, hogy keresztényként éljünk, hogy a jelenlegi társadalomban is tanúságot adjunk hitünknek és dolgozzunk érte” – hangsúlyozta a beszélgetésben a püspök. Hozzátette: különösen biztatásnak érzik ezt azon erőfeszítéseik megerősítésében, amelyek célja, hogy képviseljék és megvédjék a keresztény értékeket, melyek valójában nemcsak keresztény értékek, hanem egyben európai értékek is.

Kovács Zoltán arra hívta fel a figyelmet: Magyarország több mint egy évtizede áll a kritikák középpontjában amiatt, hogy a kereszténységről beszél, hangsúlyozza, hogy az európai értékek ezeréves keresztény értékeken, struktúrákon alapulnak. Emlékeztetett arra, hogy az EU alapítói is kimondták, kereszténység nélkül Európa nem létezhet. 

Kiss-Rigó László szerint Európa nyugati felében éppen azok, akik büszkén azt mondják magukról, hogy a demokrácia legmagasabb szintjén élnek, paradox módon „a nihilizmus ideológiai diktatúrájává változtatták társadalmaikat”, és ennek egyértelműen az lesz a vége, hogy „feladják identitásukat, és mindez önpusztításhoz, társadalmi öngyilkossághoz vezet. Úgy tűnik, hogy sokan nem fogják ezt fel. Úgy tűnik, hogy a józan ész egyszerűen megszűnt létezni e társadalmakban”.

Kovács Zoltán elmondta: a pápalátogatás három napja a katolikus egyház és egyházfő világképének különböző elemeit tükrözi majd

Az első nap protokolleseményekről szól, amikor a pápa találkozik a köztársasági elnökkel, Magyarország miniszterelnökével, a magyar állam magas rangú személyiségeivel, majd nagyszabású találkozó lesz a Magyar Katolikus Egyház, illetve a magyarországi egyházak képviselőivel. A második nap programja szociális kérdések köré szerveződik, a pápa meglátogatja a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Katolikus Szociális Intézményét, elmegy a Szent Erzsébet-templomba, ahol szegényekkel, menekültekkel és a magyarországi kisebbségek tagjaival találkozik, majd egy nagy ifjúsági találkozót tartanak. A vasárnapi pápai szentmise után az egyházfő meglátogatja a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet.

Kiss-Rigó László kiemelte, a pápa útja elsősorban pásztori látogatás, azért jön, hogy meglátogassa a Magyarországon élő keresztényeket, katolikusokat, és biztassa, megerősítse őket hitükben, ugyanakkor állami látogatás is, mely lehetőséget teremt arra, hogy a pápa értékekről közvetítsen üzenetet. 

Kovács Zoltán felvetette: 2021 októberében Ferenc pápa zsinatot hívott össze, hogy megvitassák, az egyház miként tud alkalmazkodni a 21. századhoz. Ezzel kapcsolatban Kiss-Rigó László arra hívta fel a figyelmet: az egyháznak mindig meg kell újulnia. A Ferenc pápa által elindított folyamat megnyitja annak lehetőségét, hogy mindenki szabadon elmondhassa a véleményét, de ez nem jelenti azt, hogy az egyház tanításai a legfontosabb dolgokat illetően változni fognak. Az egyháznak nincs felhatalmazása tanításai megváltoztatására, a tanításokat Jézus adta – mondta.

„Minél nagyobb egy hajó, annál nehezebb vele irányt váltani” – fűzte hozzá a püspök

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Kovács Zoltán az elmúlt hetek és hónapok egyik legmegdöbbentőbb fejleményének nevezte, hogy „az ember magyarázkodásra szorul, amikor a békéről beszél”.

Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon, a pápalátogatás minden részletéről beszámol a közmédia.

Orbán Viktor olvasatában így zajlott a pápalátogatása

Szerző