Kerítésen innen
Kiszelly szerint a szabályokat be kell tartani – de mit szólnak ehhez Fideszék?
Kiszelly Zoltán politológus szerint a Jobbik részvétet akar kelteni közösségi pénzgyűjtési akciójával, de azt „nem biztos, hogy hozzáteszi”, hogy megszegte a szabályokat. A Fidesz sem tett másként, rájuk ez nem vonatkozik?
Más szemében a szálka?
A politológust pénteken az M1 aktuális csatornán arról kérdezték, hogy Vona Gábor pártelnök a nap folyamán bejelentette, a Jobbik közösségi pénzgyűjtést indít és egy kiáltványban a nemzetközi közvélemény támogatását kéri az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéstervezete miatt. A pártelnök azt mondta, az ÁSZ egy „számtalan sebből vérző eljárást” indított a Jobbik ellen, amelynek nyomán a pártnak várhatóan 660 millió forintot kell befizetnie.
Kiszelly Zoltán közölte: a Jobbiknak volt tavasszal egy plakátkampánya, amelynek költségeit vizsgálta az ÁSZ, és a számvevőszék álláspontja szerint mintegy 330 millió forint olyan kedvezményt kapott a párt, amely
„a hatályos jogszabályokkal szembemegy”,
és ennek a dupláját kell visszafizetnie. Megjegyezte: ez egy régi szabály, kérdés, hogy eddig mennyire sikerült betartatni.
Szerinte kérdés, van-e ennyi pénze a pártnak? Ha van is, nem abból akarják befizetni, lehetőséget látnak arra, hogy mikroadományokért a szavazókhoz forduljanak. Úgy folytatta, ez is egy téma, amellyel megszólíthatják a szavazókat, mert a párt előző témája, a bérunió, úgy tűnik, nem volt sikeres.
Kiszelly Zoltán kitért arra is:
a fővárosi liberális értelmiség „papíron kiszámolta”, hogy a Jobbik és a baloldali ellenzék összes szavazója együtt majdnem annyi, mint a Fidesz kétmillió választója. Ez a valóságban nem biztos, hogy működik.
Szerinte ez kétségbeesés, a baloldal látja, hogy nem tud nyerni, és a Jobbikra is szüksége van.
(forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén