Blogbazár
Komjáthi Imre: Bajkai úr! Az Ön pártjában nem alapfeltétel a lelkiismeret és a szégyenérzet

Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket (MKTB) egyesület elnöke, a Közmunkások Szakszervezetének társelnöke nyílt levélben kéri számon Bajkai István fideszes képviselőtől – az alkotmánymódosítás okán – a keresztényi gondolkodást. Teszi ezt azzal a képviselővel, akinek ügyvédi irodája az SBGK 470 millió forintért szerződött a miniszterelnökséggel 3 havi munkára.

A keresztény emberek alkotmánya a Biblia. Jézus tanításai között nem találtam olyat,ami arról szólna, hogy zárjuk börtönbe a nincsteleneket. Alkotmánymódosítás?
Nyílt levél Bajkai Istvánhoz
Bajkai Úr! Ön azt kéri a kormánytól, hogy a most zajló alkotmánymódosítási folyamatban teremtsék meg annak jogi feltételeit, hogy tüntessék el az utcákról a hajléktalan embereket. Arra hivatkozik, hogy minden hajlék nélküli ember számára biztosított a szálláshely és a munkalehetőség.
Ön azt állítja, hogy a rendkívül sikeres közmunkaprogram mindenki előtt megnyitotta a munkavállalás lehetőségét, ennek köszönhetően pedig bárki gondoskodni tud megfelelő szállásról. Bajkai Úr! Ön szerint a nettó 54 ezer forintos közmunkás bérből mindenki megfelelő szállást biztosíthat magának.
Mégis, hol?
Úgy tűnik, hogy Ön nincs tisztában a mai albérlet árakkal. Ez nem is csoda, mert Önnek nem 54 ezer forintot kell beosztania egy hónapra, hiszen az Orbán-család ügyvédjeként olyan jól keres, hogy azt is megteheti, hogy 3 millióval támogassa a Fideszt.
Bajkai Úr!
Az Ön javaslata, Lázár bemondásának alaptörvénybe emelése: mindenki annyit ér, amennyije van!
Az Ön álkeresztény pártja a szőnyeg alá akarja seperni a szegénységet. Az alaptörvény-módosítással akarnak minden nekik nem tetsző dolgot eltüntetni az utcákról: a tüntetőket és a nincsteleneket is. Nem a problémát akarják megoldani, csak nem akarják, hogy nap mint nap szembesüljünk a gondokkal. Ez nettó beismerése annak,hogy Önök alkalmatlanok a kormányzásra. Úgy gondolják, hogy ezt a problémát is megoldják gyűlölet-propagandával és óriásplakátokkal?
Bajkai Úr!
Tudom, hogy az Ön pártjában nem alapfeltétel a lelkiismeret és a szégyenérzet. Én még is azt javaslom, hogy nézzen kicsit magába. Ha a lelke mélyén még talál egy csöppnyit is a keresztényi szeretetből, akkor szégyellje el magát nagyon mélyen és vonja vissza a javaslatát.
Ellenkező esetben az sem menti meg a lelkét az elkárhozástól, ha egy tucatnyi pap előtt fogja meggyónni a nincstelen és kiszolgáltatott emberek ellen elkövetett bűneit.
https://www.facebook.com/komjathi.imre/posts/2007912719421518
Szerző
Friss
- Az Orbán-Tiborcz házaspár megsétáltatta a pasast, aki a mini-Dubaj arab befektetője lett volna
- Farkasházy: az intenzíven jöttem rá újra, hogy van annál fontosabb is, minthogy Puzsér milyen hazugságokat terjeszt rólam
- Ha most kinéz az ablakon, aligha hiszi el, hogy nyakunkon az újabb hőségriadó
- Ezt készletezd otthon, hogy ne kerülj rögtön bajba, ha kitörne egy háború
- Majka, Dés László, Presser Gábor, Spiró György több, mint 150 művésztársával petícióban tiltakozik a Kneecap fellépése ellen
- Mit árul el rólad a szemüveged, amit nyáron viselsz?
- Egy hét és érvényben a Rogán-döntés a titkosszolgák fegyver-arzenáljáról
- A betegség nem válogat, megtámadta Donald Trumpot is
- Az Orbán-kormány és csatolt részei “ámok-repkedése” és másfincsaságok – Juszt László kérdez, de ki válaszol?
- Péter, ezért feccöltünk beléd annyit? – érdeklődött egy kommentelő a napi szijjártói buktáról olvasva