Blogbazár
Komolyan aggódom a kormányért!

Komolyan aggódom a kormányért. Szegények nem fognak tudni ülésezni, mert ha életbe lép a saját új törvényjavaslatuk a gyülekezésről, a rendőrségnek menten szét kell zavarnia őket.

Sőt már akkor is, ha a kormányfő kettesben tárgyal egy miniszterével.
Az új javaslat szerint gyűlésnek minősül a ‘ legalább 2 személy részvételével közügyekben való véleménynyilvánítás céljából tartott’ összejövetel. Ezt pedig be lehet tiltani, ha a közbiztonságot veszélyezteti, zavarja a bíróságok működését, alkalmas mások családi életének, emberi méltóságának megsértésére.
Na most ezek ott a kormányban ahányszor csak összegyűlnek, ilyesmiben sántikálnak. Terroristagyanús elemek letelepedési kötvényével, körözött személyekkel való legfelső szintű lázas üzleteléssel, gazdasági bűncselekmények eltusolásával veszélyeztették a közbiztonságot. Függetlenségük megtámadásával zavarják a bíróságok működését. Rettenetes tv híradóikkal és hirdetéseikkel komolyan zavarják családom békéjét, sértik emberi méltóságomat azzal, hogy folyamatosan hülyének néznek.
Tuti, hogy fel lesznek oszlatva, elvégre jogállamban élünk.
Merő jóindulatból figyelmeztetném őket, hogy a javaslat szerint ráadásul 5000 és 50000 ft közti bírságot kell fizetniük, ha nem gondoskodnak a tevékenységük után maradt szemét és plakátok eltávolításáról, valamint az építmények elbontásáról. Még ha el is tekintünk az üres stadionok lebontásától, a plakáterdőre és egyéb politikai szemetekre figyelemmel igazán olcsón van megszámítva.
Új gyülekezési törvény – ettől még Rákosi is megnyalná mind a tíz ujját
Magyar György: Gyülekezési jog – újabb jókora strasbourgi pofonba futhat bele a Fidesz
Szerző
Friss
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja