Banánköztársaság
Kormánypárti szopatás
Tizenötödik hetünk az emberi segítség és ragaszkodás szép példájával kezdődött, egy kormánypárti (tájszólásban: fideszes) polgármester pár ezer forintos kölcsön fejében azt kérte egy asszonytól, nem tudjuk másként körülírni, hogy szopja le. Írhatnánk úgy, miként a lapok is tették a Népszava riportja nyomán, hogy szexuális szolgáltatást kért, de ezt abban az alföldi falucskában, ahol a szomorú eset megtörtént, valószínűleg még soha nem mondták ki.
Évek múlva találunk…
A szegények és elesettek támogatását szem előtt tartó polgi azt is tudta, mert hiszen mit nem tud egy alföldi, plusz még kormánypárti, ráadásul fideszes elöljáró, hogy az asszonynak gyógyszerre kellett a pénz, a gyereke gyógyszerére. Kétezer forint volt annak a tétje, hogy orálisan kielégítse a szegények szorult helyzetével tisztában lévő főatyafit, a polgi gálánsan tizenötöt ígért, az aktust a helyi kocsmában vitték végbe, úgy, hogy a drága ember két csicskáját küldte be az illemhelyre, de azzal a korszerű utasítással (a közösségi média korában vagyunk), hogy rögzítsék videón a pompás történetet, ami végül megtörtént. Fizetni persze elfelejtettek, a nőt megalázták, a nyomozás elkezdődött. Évek múlva találunk majd egy mínuszos hírt az újságokban arról, hogy Kanos Béla emberei ellen „bizonyítottság hiányában” megszüntették az eljárást. Miért is lenne más ennek a történetnek a vége?
A nemzeti összetartozás árka
Égig érő emlékműre vagy valami más világszenzációra lehetett számítani a trianoni békeszerződés századik évfordulójára, egy árok lesz belőle, a nemzeti összetartozás gödre, a 100 méter hosszú emlékmű 2020 május végéig a budapesti Honvéd utcától a Kossuth térig vájatik ki. A tér felől a földbe süllyedő 4 méter széles rámpa falaira a történelmi Magyarország összes – több mint 12 ezer – településének a nevét vésik, lesz ott egy gránittömb is, amelynek közepén örök láng ég. A későbbiekben elképzelhető, hogy Kövér László bajszával is letakarják, az emlékmű azután afféle turistacsapdaként funkcionál majd, de ezt még meg kell szavaztatni. Jön a gyanútlan turista, egy nagy fehér, szélesen hengeredő felhőt lát, ráhág, és máris a gödör alján találja magát. Onnan pedig csak akkor tud kijönni, ha elsorolja Magyarország összes fideszes oligarchájának nevét, családtagjaikat, rokonaikat és ismerőseiket is beleértve. Az árkot az Elios fényei fogják bevilágítani, ami azt jelenti, hogy odalenn töksötét lesz. A következő kétharmados győzelem után lehet folytatni az árkot, körbe lehet vele venni a Parlamentet, és ha Orbán Viktor azt szeretné, akár a Duna vizét is idevezethetik. Így valósulna meg az a Trianon előtti terv, amely Budapestet Kárpát Velencéjévé varázsolná. Nem olyan bonyolult, sok ásóra van hozzá szükség.
Smasszerolt kép
Sajtótörténeti pillanat a 15. héten, az MTI (leánykori nevén: Magyar Távirati Iroda) kiadott egy fotót, ami New Yorkban készült 2019. április 11-én. Az áll rajta ékes magyarsággal, hogy „a Külgazdasági és Külügyminisztérium által jóváhagyott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ Gazdasági és Szociális Bizottság (ECOSOC) partnerségi fórumán.”
Egy koros újságíró hívta fel rá a figyelmemet, aki nem Szijjártó nevére kapta fel a fejét (mert annak nem volna semmi különösebb oka), hanem a nemzeti hírügynökség kommentárján: „a Külgazdasági és Külügyminisztérium által jóváhagyott képen…”
Jé, ez meg virtigli cenzúra, erről van itt nagyba’ szó.
Figyelj ide, te magyar! Ő nem a te királynőd! – Lapzsemle a Brexitről
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat