Connect with us

Kerítésen innen

Kormányrendelet: ez vár az ingázókra szeptember elsejétől!

behívó oltásra
Megosztás

Megjelent a Magyar Közlöny aktuális száma, úgyhogy vége a találgatásoknak, hogy milyen szabályok szerint élhetik tovább az életüket azok, akik munkájukból kifolyólag ingáznak a határ két oldala között.

Mi lesz az ingázókkal? Íme a kormányrendelet!

Erre kell készülni:

  • az előzetesen meghatározott szomszédos országok polgárai és az ott élő magyarok Magyarország területére legfeljebb 24 órára, a határtól számított 30 kilométeres sávba léphetnek be;
  • szabadon visszatérhetnek azok a magyarok is, akik 24 óránál nem hosszabb időtartamra hagyják el az ország területét, és a szomszédos államban sem távolodnak el 30 kilométernél messzebb a határtól.

Arról, hogy pontosan melyik országok esnek a kategóriába, a megjelent Magyar Közlöny nem tartalmazott információt, az azonban kiderült, hogy a döntést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek kell meghoznia Pintér Sándor belügyminiszterrel egyetértésben.

Mi lesz a hazatérő magyarokkal?

Emlékeztetőül, a kormánydöntés alapján a külföldről érkező magyaroknak (és hazai állampolgársággal nem rendelkező családtagjaiknak) kötelező egészségügyi vizsgálatra kell készülnie az országba lépéskor – fertőzésgyanú esetén pedig hatósági otthoni vagy kórházi karantén lesz elrendelhető. Fontos, hogyha nincsenek tünetek, az otthoni karantén így is 14 napra kötelező lesz – legkorábban öt napon belül kérhető ez alól két, 48 óra különbséggel végzett, negatív koronavírus-teszttel a felmentés.

Mi lesz a külföldi állampolgárokkal?

A dokumentum szerint nem magyar állampolgárok elsejétől egyáltalán nem léphetnek be az országba, kivéve,

  • hogyha állandó vagy 90 napon túli magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkeznek (ez utóbbi családtagjaikra is vonatkozik).
  • a teherforgalmi, vagy más szállítmányozási munkát végzők,
  • az itt dolgozó sportolók és sportszakemberek,
  • a hivatalos látogatásra érkezők
  • akik már túlestek a koronavíruson – fél évre visszamenően kell igazolni a fertőzöttséget és a gyógyulás tényét.

szenteltvíz

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük