Kerítésen innen
Kósa Lajos a foci helyett a motorozást kedveli – építsünk neki közpénz-motoGP pályát!

Arról már hallottunk, hogy Kósa Lajos nagy motorkedvelő. A „nagy vas” iránti érzelmeit kiélendő, szombaton közösségi oldalán jelezte, hogy Debrecen nem csak bevállalná az atlétikai vb megrendezését is, de a motoGP-futam is kedvére van.
Hány milliárdba fáj még az őrület?
Magyarország azt tervezi, hogy a belátható jövőben MotoGP-futamot rendezne – jelentette be közös sajtótájékoztatóján Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Kósa Lajos, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke és Talmácsi László gyorsasági motoros világbajnok a mezőzombori Sárga Borházban.
Hamarosan a Kormány elé kerül Magyarország autó-motorsport stratégiája, melynek egyik eleme, hogy hazánk tudjon MotoGP-futamot rendezni. A tárgyalások már tavaly óta tartanak, és pár hónapja sikerült áttörést elérni, amelynek keretében aláírtunk a nemzetközi szövetséggel egy szándéknyilatkozatot, amelynek része, hogy ha hazánk rendezhetne futamot, akkor ehhez építünk egy pályát – mondta Palkovics László, majd hozzátette:
jövő februárban dönt a Kormány arról, támogatja-e a magyarországi MotoGP-futam létrejöttét. Ha igen, és az új pálya építését is támogatják, akkor a közeljövőben már két állami tulajdonú versenypályával rendelkezik majd hazánk, és semmi akadálya nem lesz annak, hogy Marc Marquez és társai Magyarországon is versenyezzenek.
Esetleg minket, akik perkálunk, nem kellene megkérdezni?
A válasz minden bizonnyal az, hogy tesznek rá, mi a nép véleménye, mert a sajtótájékoztatón kiderült, ha lesz új MotoGP-pálya, az szinte teljes bizonyossággal Kelet-Magyarországon épül majd meg.
Először meg kell vizsgálni, tudjuk-e teljesíteni azokat a feltételeket, amelyekkel egy ilyen verseny megrendezése jár. Ha lesz új pálya, olyan helyen épül majd, ahol a rendezvénynapok száma szinte teljes
– mondta Kósa Lajos.
Talmácsi is szeretne itthon motorozni….
Már aktív versenyzőkoromban úgy éreztem, jó lenne hazai környezetben motorozni
– mondta Talmácsi Gábor, aki a 125-ös kategóriában szerzett világbajnoki címet 2007-ben. Arról, hogy mindez mennyibe kerül nekünk, nem esett szó a száguldás-őrületben.
Kósa Lajos közösségi oldalán már be is jelentette:
„Kelet-Magyarországon, Debrecen közelében épülhet fel az új MotoGP pálya, ahol a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját rendezik majd. A tervek szerint leghamarabb 2023-ban lehet majd futamot rendezni a versenypályán.”
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
apeeng
2019.11.09 16:06 at 16:06
nincs itt semmi baj…most(még) egymásralicitálóst jáccanak…Talmácsi? Hmmm…én láttam azt a nyögvenyelős világbajnoki futamot…aztán örömében átült egy nagyobb kategóriás motorra. Hát az a kabát nagyra
sikerült.
Ott van a Zalában milliárdokból épülő tesztpálya, tessék ott motorozni…ha már ennyire szenvedélye, illetve összebarátkozni a Gój motorosokkal, ők biztos segítenek.
Most hallom a rádióból, hogy új Moto GP pályát építenének kelet-Magyarországon…a miniszter ezt ötletelte..
Lehet tapsolni
Kisember
2019.11.09 19:28 at 19:28
Az senkinek nem rémlik hogy a F-1is évek óta ráfizetés?Most még ez is.