Connect with us

Banánköztársaság

Köszönet!

Megosztás

Rajk László és Solt Ottilia: emlékük tisztán csak Schmidt Máriával és az orbáni hatalommal szemben őrizhető meg!

Schmidt Mária és emlékbizoccsága

Kövér László, Gulyás Gergely, Lezsák Sándor, Szijjártó Péter, Balog Zoltán, Rogán Antal, Boross Péter, Papp Dániel, Szakály Sándor, Németh Zsolt, Orbán Balázs, Fekete Péter, Vashegyi György, M. Kiss Sándor, Karas Monika, Kónya Imre és Varga Benedek – valóban halottgyalázást kísérelt meg: nem először, ám ezúttal a jelenben is sikertelenül.

Általában elmondható, hogy akiket eddig meg akartak gyalázni, a maguk valóságos voltában elérhetetlenek, érinthetetlenek a NER-banda számára. De mégis felszabadító a visszautasításokat (itt és itt) olvasni. Felszabadító, hiszen olyasmivel találkoztunk, ami valójában természetes. És nincs megszégyenítőbb a hullarablással kísérletezők számára, mint megkapni a természetes, magától értetődő választ.

Különben a NER-ről tényleg mindent elmond egy ilyen bizoccság névsora

Nem is hiányolom belőle az általam ismert, nagyra tartott embereket, hiszen ebben a bizoccságban tisztességes és értelmes ember nem lehet tag…

Bár, mint mondtam, vannak a NER számára holtukban is érinthetetlen emberek, mégis nagyon jó, hogy erről most meggyőződhettünk. Valóban kevés undorítóbb dolgot tudok elképzelni, mint azt, hogy egy ilyen bizoccság a NER nevében Rajk László és Solt Ottilia arca mögül vigyorogjon…

Mindketten a demokratikus ellenzéken és az SZDSZ-en belül – ugyan nem barátok, társak nélkül – különálló személyiségek voltak a maguk kikezdhetetlen integritásában. Ezt az integritást szándékozott a NER-bizoccság a maga és az orbáni hatalom számára hasznosítani.

Hát nem. És nagyon jó, hogy nem!

Köszönet érte.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük