Connect with us

Kerítésen innen

Kósa: „Miért nem vesz nekem kenyeret Orbán Viktor? Azért, mert a kenyérvásárlás az én dolgom. A Lánchíd a fővárosé, nekik kell felújítani”

kosa
Megosztás

Mielőtt megtudhattuk volna Kósa Lajostól, hogy kiskosarával miért nem vásárol be neki egy közértben a főnöke, orrunkra kötötte. hogy szerinte a stadion egyenrangú a színházzal, hiszen az a kultúra számára fogyasztható része.

Szólt, uff…!

Az országgyűlési képviselő-Fidesz alelnök a szerda esti Egyenes beszéd vendége volt, ahol többek között arról is beszélt, hogy a város veszi át Szima Gábortól az NB I-ből kiesett DVSC-t. Kósa szerint erre nem amiatt volt szükség, mert nincs pénze a csapatnak.

Az ATV műsorában először Kósa szívügye került szóba, azaz hogy megszüntetné a sör-, az üdítő- és az ásványvízpiacon a kizárólagosságot. Ez azt jelenti – ha megvalósul a javaslata–, hogy például nem lesz olyan egy fesztiválon, hogy csak egy márkájú sört kapni.

„Be kell engedni a piacra a kis és kézműves gyártókat”

– mondta politikus, és hozzátette, hogy a fogyasztókat akarja kedvező helyzetbe hozni.

Az üdítőknél azonban sokkal több szó esett a Loki jövőjéről,

hogy tulajdonképpen mi indokolta a tulajdonosváltást, és mit nyer az önkormányzat az üzleten. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mennyibe kerül a DVSC átvétele, ugyanis Kósa Lajos hangsúlyozta, hogy az önkormányzat értékbecslés nélkül nem vásárolhat.

Nagyságrendileg sem határozta meg az összeget, és leszögezte, hogy a folyamat indult el egyelőre.

Kósa felhívta a nézők figyelmét, hogy nem példa nélküli ez az adás-vétel, hiszen az ő polgármestersége alatt is történt hasonló, mikor az akkori tulajdonos „bedobta a törölközőt”. A város átvette, majd egy jelentős átalakítás után folytatta a DVSC Szima Gábornál.

Hogy mit nyer a csapaton Debrecen, arra Kósa a következőképpen reagált:

„A szónak a biznisz értelmében nem biznisz, de város a színházat sem azért üzemelteti, mert jó biznisz, meg a Kodály Filharmonikusat sem azért, mert azon keres. A sport a kultúra része a mi meggyőződésünk szerint. Stadiont éppolyan értelmes dolog építeni, mint színházat felújítani. Egyik se fogja behozni az árát.”

Kósa-értékrend

A politikus ráadásul rávilágított, hogy körülbelül tízszer annyit költenek Debrecenben a klasszikus kultúrára, mint a sportra.

„Nem arról van szó, hogy anyagilag dőlt össze a Loki, hanem kiesett az első osztályból, lezárult egy korszak, újra kell kezdeni, más szerkezetben, más menedzsmentszemlélettel, más stábbal. Ilyen van”

– Kósa végül azzal zárta a témát, hogy ez a megoldás a múltban egyszer már bejött, és így a működés is átláthatóbb lesz.

A focicsapat után a Lánchíd szintén szóba került,

amire Kósa Lajos egy rá jellemző érzékletes hasonlattal fejezte ki a véleményét:

„Miért nem vesz nekem kenyeret Orbán Viktor? Azért nem vesz, mert a kenyérvásárlás az én dolgom. A Lánchíd a fővárosé, nekik kell felújítani.”

Kósa kifejtette, hogy azon már lehet vitatkozni, hogy sok vagy kevés ez a hatmilliárd, amivel a kormány hozzájárulna munkálatokhoz, de ahhoz képest, hogy ő úgy látja, hogy ez a főváros feladata, nem rossz pénz.

Forrás

Kunhalmi Ágnes

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Takács Antal

    2020.07.02 08:19 at 08:19

    Ezek elvtelen idióták!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük