Connect with us

Kultúra

Kövér be, képviselők ki – hírünk a nagyvilágban…..

kover
Megosztás

Rájárt a rúd – szó se róla, keményen megdolgoztak érte! – a biztonságos kerítést elhagyó regnáló magyar „méltóságokra”. Orbánt Brüsszelben röhögték körbe, Kövér megjelenése után a svájci parlamenti képviselők vonultak ki a teremből. Érdekes, hogy a „szabad világban” értik, csak itthon nem egyértelmű, hogy elérték a falat és nagyot koppantak, most már hallgathatnának.

Kövér esete a svájci képviselőkkel

Botrányt okozott Kövér László magyar házelnök látogatása a svájci parlamentben, idézi a svájci Blick beszámolóját az Index. A tudósítás szerint amikor a nemzetgyűlés szociáldemokrata elnöke, Marina Carobbio Guscetti üdvözölte a magyar delegációt, így az Országgyűlés fideszes elnökét a látogatói karzaton,

a szociáldemokrata frakció, valamint a Zöldek gyakorlatilag valamennyi képviselője a magyar kormány politikája ellen tiltakozásul kivonult a svájci szövetségi törvényhozás üléséről és nem tapsolták meg Kövért.

A szociáldemokrata frakcióvezető, Roger Nordmann maga is meglepődött, elmondása szerint képviselőtársai spontán akciójától, Orbán Viktor autokraiktus hatalomgyakorlását ugyanis nem hagyhatták szó nélkül. Nordmann megérti a kollégáit, ugyanakkor ő maga a parlament intézménye tisztelete miatt nem csatlakozott a demonstrációhoz.

A Zöldek is azt állították,

nem volt előzetes megbeszélés, inkább csak kimentek a teremből.

Balthasar Glattli zölpárti frakcióvezető szerint ugyanis

nem köszönthették, avagy tapsolhatták meg Kövér Lászlót, ez volt a diplomatikusabb út, mintsem más módon tiltakozni Orbán Viktor és a Fidesz szerinte emberellenes, illiberális politikája ellen.

Volt olyan, aki „elájult a megtiszteltetéstől”…. hisz szabad a vélemény

A Sávjci Néppárt frakcióvezetője, Albert Rösti ugyanakkor sértésként és a diplomácia alapvető szabályainak figyelmen kívül hagyásaként értékelte képviselőtársai akcióját, sőt arról beszélt, hogy inkább hálásnak kellene lenni Magyarországnak azért, mert legalább ez az egy ország betartotta a dublini szerződést, és megvédte Európa külső határait a migránsoktól.

Mennyivel egyszerűbb a keleti nyitás politikáját követve Törökországba, Oroszországba, Kínába látogatni egy Fidesz-potentátnak! Ott nincs különvélemény!

Vajon Svájcban is büntet Kövér László?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük