Connect with us

Bulvár

Frissítve! Kövér László nemzetéért aggódtában: a Fidesz békés, a baloldal gerillabázisaiból előbújva ribilliót akar

Megosztás

Miközben a Fidesz kedvesen, békésen, szeretettől vezérelve igyekszik kikészíteni a vele egyet nem értőket, Kövér, a mindig higgadt és tárgyilagos közszolga igyekszik felhívni a hívek figyelmét a kormánypárt hallatlan empátiájára, amivel mindannyiunk iránt viseltet.

Az ország fele „vietkong”

Kövér László házelnök volt a vendége a Hír Tv Bayer Show című műsorának, aki arról beszélt, hogy Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt kampányát elnézve elbizonytalanodott:

„most akkor főpolgármester-választásra fog Budapesten sor kerülni vagy teljhatalmú diktátor megválasztására, aki azt csinál Budapesten amit akar, vagy burkoltan azt jelenti-e, hogy a liberálisok ki akarják szakítani Magyarország közjogi testéből Budapestet és egy önálló városállamot létrehozni, ahol persze a főpolgármester a törvényhozó és végrehajtó hatalom egy személyben?”

Szerinte pártja, a Fidesz békés, együttműködésen alapuló építkező munkának a folytatását ígéri,

ezzel szemben baloldal immáron megint nem tudván kibújni a saját bőréből, felfordulást, polgárháborút, ribilliót akar, ezt kínálja, ezt ígéri. Azt ígéri, hogy kis gerillabázisokat, erdő mélyi bunkereket kéne létrehozni, mint annak idején a vietkong az amerikaiak által folytatott háború idején, és akkor onnan törnek majd elő, ott gyűjtik össze az erőiket, és 2022-re előbukkannak a lyukakból, és megrohamozzák a főhatalmat és elfoglalják.”

Csak Kövér László fejében dúl háború

Kövér László ismét jó ritmusérzékkel kezdett el olyan ostoba dolgokról beszélni, mint hogy az ellenzék felfordulást és polgárháborút akar – reagál az elhangzottakra az MSZP.

Mint írták, mindezt ugyanis az a házelnök mondja, akinek a pártja hatósági eszközöket vet be az ellenzékiekkel szemben, politikai nyomással rendelte ki a rendőrséget a VIII. kerületi ellenzéki kampányközpontba, és akinek párttársa, Gulyás Gergely képes volt megfenyegetni valamennyi budapestit.

Ha valaki felfordulást akar, az csakis a Fidesz,

hiszen azért fenyegeti folyamatosan az ellenzéket és a választókat, mert félti a hatalmát.

Vele szemben az ellenzék viszont szabad városokat akar, olyan vezetéssel, amely a félelemkeltés és a fenyegetések helyett az együttműködésben hisz.

Kövér Lászlónak az alaptalan vádaskodás helyett inkább arra a kérdésre kellene felelnie, hogy egyetért-e a zuglói párttársával, aki szerint egy politikus akkor alkalmas bármilyen poszt betöltésére, ha „egyéni vagyonosodás célját szolgáló tevékenységet” végez? – érdeklődik a szocialista párt.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük