Connect with us

Banánköztársaság

Kövér László párhuzamos és nagyon sötét galaxisa – „Napról napra nő a tét”

Megosztás

Valami ismeretlen okból Kövér László, egykor az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt)  Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa, alapító Fidesztag, jelenleg az Országgyűlés elnöke, egyre többször vállalja el a (kormánypárti) sajtóban a megmondóember szerepét, és ilyenkor mindig tesz egy-egy újabb lépést nem egyszerűen a szélsőjobb, de az ép „ész széle felé”. Csak le ne essen egyszer! Vasárnap reggel a Magyar rádió Vasárnapi újságjának a hallgatóit kápráztatta el. 

Kövér László
Megosztás

Valami ismeretlen okból Kövér László, egykor az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt)  Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa, alapító Fidesztag, jelenleg az Országgyűlés elnöke, egyre többször vállalja el a (kormánypárti) sajtóban a megmondóember szerepét, és ilyenkor mindig tesz egy-egy újabb lépést nem egyszerűen a szélsőjobb, de az ép „ész széle felé”. Csak le ne essen egyszer! Vasárnap reggel a Magyar rádió Vasárnapi újságjának a hallgatóit kápráztatta el. 

„Néhány nagyarcú nyugati politikus”

Kövér László az EU jelenlegi állapotáról szólva úgy fogalmazott:

„néhány nagyarcú nyugati politikus szereti az orrunk alá dörgölni, hogyha most akarnánk belépni az unióba, akkor úgymond nem vennének fel bennünket az állítólagos jogállami problémáink, illetve a nézeteink és az értétekről vallott véleményünk miatt”.

A házelnök erre reagálva azt mondta: ha most lenne népszavazás, „én egészen biztosan nemmel szavaznék”.
Megjegyezte, a 2003-as csatlakozási népszavazáson „sem jó szívvel szavazott igennel”, de mindent egybevetve az volt a meggyőződése, hogy az EU-tagság Magyarországnak olyan új dimenziót nyit ki, ahol a saját nemzeti érdekei érvényesítésére egy kedvező, demokratikus és civilizált keretrendszert kap, amelyben ráadásul anyagilag sem jár rosszul.

Távolról sem gondolja úgy, hogy jobb lenne Magyarországnak az unión kívül

Kövér László kijelentette: „ez mind a mai napig igaz”, majd hangsúlyozta, távolról sem gondolja úgy, hogy jobb lenne Magyarországnak az unión kívül.
Álláspontja szerint „a nácik és a kommunisták után” egy újfajta totalitárius törekvés veri szét Európát, amit „nevezhetünk hol liberalizmusnak, hol poszthumanizmusnak, hol mit tudom én micsodának, tehát zöld őrületnek”.
Hozzátette: „olyan mértékű agressziónak vagyunk kitéve”, a normalitástól való olyan mértékű eltávolodást követelnek meg szinte normatív módon, ami nemcsak a magyarok ellenérzését váltja ki, hanem azt szerinte az európai emberek döntő többsége „ellenszenvvel viseli el”.
Úgy összegzett: ha ez így megy tovább, akkor az Európai Uniót azok teszik tönkre, „akik tőlünk akarják ebben a pillanatban megvédeni”.
Kövér László szerint az EU-ban az erkölcsöt mint kategóriát „egész egyszerűen kiszorították”, nem létezőnek tekintik, és nem támogatják az erkölcsökről folytatott vitát. „De akkor könyörgöm, hogy az értékek azok miről szólnak?” – vetette fel.

Az erkölcsi kereteket nemcsak, hogy feszegetik, hanem szándékosan szétverik az európai baloldal képviselői

A házelnök szerint ezeket az erkölcsi kereteket nemcsak, hogy feszegetik, hanem szándékosan szétverik az európai baloldal képviselői, akik az Európai Néppártban ugyanúgy megtalálhatók, mint a szélsőbaloldalon, a kommunista pártokban.
A 2022-es országgyűlési választásokról szólva Kövér László arról beszélt, hogy „napról napra nő a tét”, ugyanis – mint hangoztatta –

„ha visszajönnek azok, akik régen kommunistáknak vallották magukat, ma pedig európaistáknak vallják magukat, akkor itt kő kövön nem marad.”

Szerinte nemcsak az „egyébként felemás” rendszerváltozás vívmányait kell megvédeni jövőre, hanem olyan eredményeket is, mint a rezsicsökkentés és a családtámogatás szerteágazó rendszere.
Úgy vélte: az ellenzék retorikája és politikája is „szintet lépett” azzal, hogy „gyakorlatilag nyílt zendülést hirdettek meg az alkotmányos renddel szemben”. Kövér László a 20. századi történelem és azon belül is a Tanácsköztársaság történetének tanulmányozását ajánlotta az ellenzéki képviselőknek, majd kijelentette: „a 133 nap után jött a 134.”.
A házelnök úgy látja, téves következtetést vontak le az ellenzéki képviselők „a volt kommunista nómenklatúrából származó tagjaikkal együtt” abból, hogy 1989-90-ben és 1994 között „semmiféle számonkérés, retorzió nem történt azokkal szemben, akik a diktatúrát addig a nemzet ellen fenntartották”.
„Téves az a hiedelem, hogy ez mindig így lesz” – jelentette ki Kövér László, úgy folytatva: téves az a hiedelem, hogy a magyar többség megint eltűri „egy terrorista kisebbség randalírozását ebben az országban”.
Az ellenzéki parlamenti akciókra utalva a házelnök azt is leszögezte: nem hajlandó eltűrni, hogy „bolhacirkuszt” csináljanak az Országgyűlésből és szántszándékkal sértegessék a képviselőtársaikat.

(VIA MTI)

Kapcsolódó

 

Kövér László

Szerző

9 hozzászólás

9 Comments

  1. Pingback: Kövér László megvadult - Aki nem fideszes, az terrorista? - Városi Kurír

  2. sklep online

    2024.04.16 00:14 at 00:14

    Wow, marvelous weblog structure! How long have you been running a blog for?
    you make running a blog look easy. The full glance of your web site is wonderful, as well as the content material!
    You can see similar here sklep online

  3. Michelle Ellinger

    2024.10.26 08:50 at 08:50

    Hello. magnificent job. I did not anticipate this. This is a splendid story. Thanks!

  4. ayuda PFC arquitectura

    2024.11.15 02:48 at 02:48

    This really answered my problem, thank you!

  5. cbd fruchtgummi

    2024.11.16 08:47 at 08:47

    Some genuinely interesting details you have written.Aided me a lot, just what I was searching for : D.

  6. smortergiremal

    2024.11.23 16:20 at 16:20

    I was just looking for this info for a while. After 6 hours of continuous Googleing, finally I got it in your website. I wonder what’s the lack of Google strategy that don’t rank this kind of informative web sites in top of the list. Usually the top web sites are full of garbage.

  7. indocair

    2024.11.27 23:42 at 23:42

    Youre so cool! I dont suppose Ive read anything like this before. So nice to find someone with some authentic ideas on this subject. realy thank you for starting this up. this website is one thing that is wanted on the web, someone with somewhat originality. useful job for bringing something new to the web!

  8. sablage de plancher sans poussière

    2024.12.04 21:02 at 21:02

    Wow, superb blog layout! How long have you been blogging for? you made blogging look easy. The overall look of your web site is excellent, let alone the content!

  9. QR code analytics

    2024.12.14 14:52 at 14:52

    Hi there very cool web site!! Man .. Beautiful .. Superb .. I’ll bookmark your web site and take the feeds additionally…I’m satisfied to search out a lot of useful info right here in the post, we want develop extra strategies on this regard, thank you for sharing.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük