Kövér Tiszát avat – házelnökök egymás közt

Ha a parlamenti elnökünk nem volna, ki kellene találni. Persze ha lehet, jobb volna egy másik ország parlamentjébe kitalálni, valahová jó messze. Még jobb, ha ott nem is értik a nyelvét, amikor a maga szelíd és választékos modorában lebüdösbunkóz egy-egy ellenzéki képviselőt.

De ha mindenképpen maradnia kell, annak is megvan a maga haszna.

Nem akarom megbántani az ottaniakat, de nélküle pl. sosem hallottam volna Cégénydányád községről, ahol most felavatta Tisza István (aki kollégája: többek között házelnök is volt) mellszobrát. Kár lett volna: mint megtudtam, szép kis falu Szabolcs megyében, több, mint 600 lakossal, fideszes polgármesterrel és immár egy mellszoborral. Valaha a Kölcsey-család birtoka volt, a kúrián a felirat egy Kölcsey idézet, a védett kastélyparkban platánok és tulipánfa.

Szóval Cégénydányádot érdemes megnézni, pláne, amikor a házelnök is a látványosságok közé tartozik.

Attól azért kicsit meghökkentem,

hogy szerinte a hazafiság egyenlő “a történelmi ország területi egységéért” folytatott küzdelemmel, ez “évszázados magyar létparancs”. Már Tisza István is tudta, méghozzá “kortársai közül mindenkinél mélyebben átérezte”, hogy

“az állam és a nemzet Mohács után egymástól szétvált határait mindenáron helyre kell állítani.”

Ez a “mindenáron” picit aggaszt

Meg az is, hogy a beszédhez nyilván volt hangosítás. Bár talán annyira nem erős, hogy a határon túlra is elhallatsszon. Nem tudom, ki hogy van vele, de háromnapos ünnep idején nem szeretnék háborúzni. Legalább várjuk meg a hétfőt a létparanccsal. Ráadásul van elég bajunk ezen kívül is.

“A méltósággal élhető emberi életet veszélyeztető politikai, gazdasági és társadalmi folyamatok érzékelhetők szerte Európában”,

Tisza korában is, most is. Ebben tényleg lehet valami.

Én is érzem ezeket a méltóságomat veszélyeztető folyamatokat, különösen, ha a házelnök megszólal.

És most megszólalt

Kifejtette, hogy Tisza ugyanazokkal az árnyakkal viaskodott, mint ő maga, mert már akkor is kiszabadult a palackból

“az istentagadó és nemzetromboló internacionalizmus szelleme”.

(Azért azt egy kicsit unom már, hogy ha nem vagyok istenhívő, akkor ember helyett véglénynek, ázalagnak, eltaposandó féregnek leszek elkönyvelve, de kezdem megszokni.)
A párhuzamosság abban is látszik, hogy állítólag Tiszát is az készítette ki, hogy

“a sajtó a rombolás politikai ágensei és haszonlesői kezébe került”,

akik karaktergyilkosság áldozatává tették, még mielőtt valódi merénylet áldozata lett szegény.

Ezt végre értem, a Nyugatról lehet szó

(azt úgyse csípik fideszes körökben), amelyben leginkább Ady mondott kevéssé hízelgő véleményt Tisza karakteréről. Igaz, ami igaz, a vérvörös csütörtök után a Népszavában sem szerették Tiszát annyira. Annál szebb, hogy Kövér szerint Tisza is és a ma kormányzók is elszánt védelmezői “a gondolkodás és szólás szabadságának”. Hát tényleg. Mi másért terjesztett volna elő Tisza szigorú és korlátozó sajtótörvényt, amely ellen a konzervatív, liberális és baloldali újságírók egyként tiltakoztak. Mint ahogy ma is ezért szórakoznak a Klubrádióval, fojtották meg a Népszabadságot, akarták elfoglalni az Indexet, hogy a KESMÁ-ról és az állami hirdetések elosztásáról ne is beszéljünk.

A beszéd legpoétikusabb részei már megint kötélről szóltak

Én azért Kövér helyében az egykori kínosan félreérthető mondatai után nem nagyon emlegetnék kötelet senki nyakán, én sem szívesen beszélek gázárakról, hogy ne kelljen újra és újra elmagyaráznom, mit mondtam és hogy értettem. De tőle távol állnak az ilyen kicsinyes személyes szempontok. Úgyhogy kimondta:

A “történelmi hurkot” “nekünk, mai magyaroknak kell egy hosszúnak ígérkező küzdelemben végleg leoldanunk a nemzet nyakáról. Ezt tettük békésen és demokratikusan 1990-ben, 1998-ban, 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is az országgyűlési választásokon, és ez lesz a tét 2022-ben.”

Eszerint ez egy folyton magától visszahurkolódó kötél,

avagy választások után mindig gondosan visszakötik, hogy megint lehessen mit leoldani.
Szép feladat, de azért, ha szabad kérnem, az én nyakam körül ne tessenek matatni. Nem lennék igazán nyugodt. Hátha az is úgy sül el, mint a sajtószabadság védelme.

Bibó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük