Blogbazár
Közel egymáshoz

Miniszterelnökünk baráti látogatáson van a fehérorosz elnöknél, akit Európa utolsó diktátorának szoktak nevezni.
„Magyarország mindenki másnál jobban megért minket”
– áradozott a vendéglátó.
Lukasenkának igaza lehet….
Amúgy „Bátyka” becenévre hallgat, nálunk Keresztapának mondanák. Több, mint negyedszázada elnök, összesen már négy rivális elnökjelöltet sikerült több évre lecsukatnia. Belarusz jobban teljesít! Augusztusban így aztán valószínűleg újra megválasztják, de már bejelentette, hogy 2025-ben is elindul. Mi mást tehetne: kiszemelt utódja, a legkisebb fia még csak 15 éves. És ugyan Lukasenka kedvéért már módosítottak alkotmányt, azért iskolás srácot még nem lehet elnökké választani.
Apukája addig is ügyesen próbál lavírozni Putyin és a Nyugat között
Erről is jóízű tapasztalatcserét folytathatnak Orbánnal. Sőt, a fociról is: Fehéroroszország volt az az állam, amelyik mostanában rajtunk kívül nyilvános meccset, sőt bajnokságot rendezett. Nem lehet baj:
Lukasenka biztos gyógyszerként javasolja a járvány ellen a vodkát.
Na tessék: én meg itt málén iszom a bánatos hársfateámat! Azért persze nem hülye: a hozzánk hasonló lélekszámú Fehéroroszországban kétszer annyit teszteltek, a maszkból és a fertőtlenítőből mindvégig volt elég.
Általában semmi bajom nincs az országok közti gazdasági kapcsolatokkal
De azért picit aggódni kezdtem, amikor meghallottam Orbánt:
„A két nép és a két ország sokkal közelebb van egymáshoz, mint azt gondolni szoktuk.”
Ennek igazán örülök. De remélem, a két főnök nincs még annál is közelebb egymáshoz, mint azt gondolni szoktam….
Szerző
Friss
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is
- Friss, ropogós a hír: kitolják a hitelek kamatstopját, ami rengeteg magyar adóst érint
- Egészség-horoszkóp: csillagjegyek, akik szervezete különösen igényli a zöldséget és gyümölcsöt
- Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát