Connect with us

Budapesti hétköznapok

Budapesten közlekedne a hosszú-hétvégén? Fontolja meg, de ha muszáj, itt találja a változásokat, lezárásokat, menekülőutakat stb……

Megosztás

A március 15-ei rendezvények és gyűlések miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a hosszú hétvégén Budapest több kerületében – figyelmeztetett a rendőrség. A lezárások és a megállási tilalom a II., a III., az V., a VI., a VII., a XI. és a XIII. kerületet érinti március 9. és március 17. között. A jelentős budapesti forgalomkorlátozás mellett a MÁV–Volán járatai is másképp járnak majd, de kamionstop is érvényben lesz.

Megosztás

A március 15-ei rendezvények és gyűlések miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a hosszú hétvégén Budapest több kerületében – figyelmeztetett a rendőrség. A lezárások és a megállási tilalom a II., a III., az V., a VI., a VII., a XI. és a XIII. kerületet érinti március 9. és március 17. között. A jelentős budapesti forgalomkorlátozás mellett a MÁV–Volán járatai is másképp járnak majd, de kamionstop is érvényben lesz.

Lezárják egyebek mellett már szombaton 6 órától március 16-án 7 óráig

  • a Műegyetem felső rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Goldmann György tér között,
  • hétfőn 12 órától kedden 24 óráig a II. kerületi Árpád fejedelem útja szervizútját a Harcsa utca és a Germanus György park között – olvasható a Police.hu oldalon.

A többi lezárás az ünnep napján, vagyis kedden lesz: nem lehet majd behajtani a Bródy Sándor utcába a Pollack Mihály tér és a Múzeum körút között, a Múzeum utcába, az Ötpacsirta utcába és a Pollack Mihály térre. Lezárják

  • az Árpád fejedelem útját a Szépvölgyi út és a Margit híd között,
  • a Pacsirtamező utcát, a Lajos utcát a Pacsirtamező utca és az Árpád fejedelem útja között,
  • a Bem felső rakpartot a Bem tér és a Margit híd között,
  • az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Kodály körönd között,
  • a Váci utat a Nyugati tér és a Ferdinánd híd között,
  • a Bajcsy-Zsilinszky utat, a Károly körutat,
  • a Műegyetem felső rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Goldmann György tér között,
  • a Pázmány Péter sétányt, a Dombóvári utat a Budafoki út és
  • a Pázmány Péter sétány között.

Szakaszosan és időszakosan zárják majd le kedden

  • az Alkotmány utcát,
  • a Garibaldi utcát,
  • az Akadémia utcát,
  • a Szalay utcát,
  • a Balassi Bálint utcát,
  • a Széchenyi felső rakpartot a Kossuth tér és a Jászai Mari tér között
  • a Honvéd utcát
  • a Bem felső rakpart-Gyóni Géza tér-Lipthay utca-Margit körút-Margit híd-Szent István körút-Nyugati tér-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalat,
  • a Március 15. tér-Petőfi tér-Belgrád felső rakpart-Fővám tér-Szabadság híd-Szent Gellért tér-Budafoki út-Bertalan Lajos utca-Műegyetem felső rakpart útvonalat.

Megfordítják az egyirányú forgalmi rendet kedden 13 órától 15 óráig az Apáczai Csere János utcában

Buszok, metrók és villamosok – március 15.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte, hogy a Kossuth Lajos téri rendezvények miatt

a 2-es és 2M villamosok hétfő hajnaltól szerdán 6.30-ig dél felől csak a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) megállóig közlekednek.

Vonulásos rendezvény miatt kedden várhatóan 12.00 és 15.30 közötti időszakban lezárják

  • a Margit hidat és a Szent István körutat, ezért a 4-es és a 6-os villamosok a dél-budai végállomások és az Oktogon között közlekednek. A budai fonódó villamosok délről a Széll Kálmán térig (17-es) és a Batthyány térig (19-es, 41-es), északról a Szent Lukács Gyógyfürdőig járnak.
  • A 9-es és a 109-es buszok Budán Óbuda és a Zsigmond tér között járnak,
  • a 26-os busz csak az Árpád híd felől megy be a Margitszigetre, a 91-es, a 191-es és a 291-es autóbuszok rövidítve, csak a budai oldalon közlekednek.

Várhatóan 12 és 18 óra között részlegesen lezárják

  • a Bajcsy-Zsilinszky utat a Váci út és az Andrássy út között, ezért Dél-Pest felől az M3-as metrópótló,
  • a 9-es, a 15-ös és a 115-ös autóbuszok, valamint a 72M trolibusz a Deák Ferenc térig közlekednek,
  • észak felől az M3-as metrópótló az Oktogonig,
  • a 72M és 73M trolibuszok a 76-os vonalán a Jászai Mari térre járnak,
  • a 15-ös és a 115-ös buszok a Lehel térig közlekednek.

A 105-ös és a 178-as buszok a Kossuth Lajos utca–Rákóczi út–Thököly út–Dózsa György út útvonalon kerülik ki a lezárt területet, a 70-es és a 78-as trolibuszok rövidített útvonalon, az Erzsébet királyné útja, aluljáró, illetve a Keleti pályaudvar és a Nagykörút (Akácfa utca) között járnak.

Várhatóan 13 és 15 óra között, szintén vonulásos rendezvény miatt

  • a Március 15. tér és a Szent Gellért tér közötti szakaszon (a Műegyetem rakparton várhatóan 20 óráig) kell korlátozásokra számítani: a 47-es és a 49-es villamosok a Szabadság híd lezárásának idején a Deák Ferenc tér helyett a Batthyány térig járnak.
  • A 154-es autóbusz várhatóan 13 és 20 óra között rövidített útvonalon, Gazdagrét – Kelenföld felől csak Újbuda-központig jár, a Budapart és az Infopark térségét nem érinti, a Március 15. tér korlátozása esetén a 2-es és a 2M villamosok csak Közvágóhíd és Boráros tér között járnak.

A BKK a kötöttpályás közlekedési eszközök, különösen a megszokottnál sűrűbben közlekedő 2-es és 4-es metró, valamint a szintén gyakrabban induló 2-es, 4-es és 6-os villamosok használatát javasolja, a bkk.hu/nemzetiunnep oldalon pedig folyamatosan tájékoztatást ad a közösségi közlekedési változásokról.

A fentieken túl…

  • A hosszú hétvégén, március 12-én a szombati, március 13-án a munkaszüneti napokon, március 14-én a szombati, március 15-én az ünnepnapokon, illetve a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint közlekednek a fővárosi tömegközlekedési járatok.
  • A 3-as metró március 12-én és 13-án egész nap csak a Lehel tér és Újpest-központ között jár, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.
  • Március 14-én és 15-én a szerelvények egész nap Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér, illetve a Lehel tér és Újpest-központ között közlekednek. A Nagyvárad tér és a Lehel tér között az M3-as metrópótlóbusszal lehet utazni, de március 15-én az ünnepi rendezvények miatt további változásokra kell készülni a pótlóbusz közlekedésében – áll a közleményben.

Változik a vonatok és a buszok menetrendje is

A vonatok március 13-án és 14-én az ünnepnapi, március 15-én pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek; a Volánbusz helyi és helyközi autóbuszai március 12-én a szokásos szabadnapi, viszont 13-án már a munkaszüneti napi, 14-én szabadnapi, 15-én pedig ünnepi és munkaszüneti napi menetrend szerint járnak

– tudatta a MÁV–Volán-csoport. A kiemelt, forgalmasabb vonalakon a csúcsidőszakokban közlekedő InterCity vonatokhoz – a lehetőségekhez képest – több kocsit kapcsolnak a helyjegy fogyásától függően. A megújult Elvira menetrendi keresőben már figyelhető az adott vonat ülőhely-foglaltsága a helyjegy-eladások alapján, így az utasok választhatnak elegendő kapacitással közlekedő (InterCity, railjet) vonatokat – olvasható a mavcsoport.hu oldalon megjelent közleményben.

A vasúttársaság több, turisztikailag fontos vonalon kerékpárszállító kocsikat állít forgalomba március 12-től.

HÉV

Március 14-én a H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint, a H7-es HÉV pedig a szombati napokon érvényes menetrend szerint jár. Március 15-én kedden valamennyi HÉV-vonalon a munkaszüneti napi menetrend érvényes.

Sűrűbben járnak a balatoni kompok

A téli hónapokban óránként közlekedő balatoni kompok péntektől 40 percenként járnak Szántód és Tihany között. A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) honlapjának tájékoztatása szerint a kompok

  • Szántódról 6.40 és 18.40 között,
  • Tihanyból 7.00 és 19.00 között, 40 percenként indulnak. A menetidő 8 perc. A járatokat szükség esetén sűrítik.

Kamionstop

A nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása pénteken 22 órától kedden 22 óráig tart a nemzeti ünneppel négynaposra hosszabbodó hétvégén

– közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A korlátozás alól az általános szabályok szerint mentesülnek többek között az élő állatot, gyorsan romló élelmiszert vagy üzemanyagot, tüzelőanyagot szállító járművek is. A kamionstop nem vonatkozik a humanitárius küldeményekre, így nem hátráltatja, késlelteti az Ukrajnából menekülőknek gyűjtött adományok célba juttatását sem.

Kapcsolódó

 

Budapesten közlekedne a hosszú-hétvégén? Fontolja meg, de ha muszáj, itt találja a változásokat, lezárásokat, menekülőutakat stb......

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük