Connect with us

Ez a nap

Közös futásra invitált az LMP

Megosztás

Április 8-án, a választáskor, mindenkinek meg kell mozdulnia a változás érdekében – jelentette ki Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, aki szerdán – ezt szimbolizálandó – futásra invitálta az embereket a Margitszigetre.

Ha az LMP erősödik, támadni próbálják – mondta Szél Bernadett

A politikus Pitz Dániellel, a Lehet Más a Jövő elnökségi tagjával közösen beszélt erről újságíróknak. Pitz Dániel a tömegsport támogatásának szükségességéről szólt, hangsúlyozva a mozgás fontosságát az egészségmegőrzésben is.

Szél Bernadett kérdést kapott az LMP másik társelnöke, Hadházy Ákos ingatlanvásárlási törekvésével kapcsolatos sajtóhírével kapcsolatban. Szél Bernadett azt felelte: amit a propagandasajtó az LMP politikusairól állít, annak általában a fele sem igaz vagy az egész hazugság. Ha az LMP erősödik, támadni próbálják – mondta, és sajtószabadságot, demokráciát, jogállamot követelt.

Ha a három erőközpont megegyezik a koordinációban, megszorongathatják Orbánt és kormányát

Dúró Dóra (Jobbik) korábbi kijelentését, amely szerint az LMP-nek nincs elég ereje a kormányzáshoz, úgy kommentálta: pártja a következő hetekben azért dolgozik, hogy legyen elég támogatójuk a korszakváltáshoz.

Kijelentette azt is: a Jobbikkal és más hagyományos pártokkal nem készül közös kormányzásra, „értékrendi elköteleződés” nincs ezen pártok között, de ha a három erőközpont megegyezik a koordinációban a választáson, akkor megszorongathatják Orbán Viktort és kormányát. Az LMP háromoldalú tárgyalást szorgalmaz, amelyen az MSZP szóba áll a Jobbikkal, és amelyre az MSZP a szövetségesével, a DK-val egyeztetett állásponttal érkezik.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük