Ez a nap
Közpénzből mérték az önkormányzatok, veszélyben van-e a Fidesz
Budapesti kerületek és vidéki nagyvárosok önkormányzatai végeztek az utóbbi években közvélemény-kutatásokat. Előfordult, hogy a megkötött szerződés tárgya városmarketing vagy turizmus volt, esetleg a médiafogyasztás szokásai, de a trükk az, hogy a címekkel ellentétben a kérdőívekkel sokkal inkább azt szerették volna kideríteni, milyen is a kormány és az ellenzék közötti aktuális erőviszony.
A kutatási eredményeket nem hozták nyilvánosságra, de a hvg.hu megszerezte a dokumentumokat. Száznál is több dokumentum (szerződés, táblázat és kérdőív), nagyjából ezer oldal – a lap birtokába jutottak egyes budapesti kerületek, valamint több megyei jogú város közvélemény-kutatás szerződései, amiket közérdekű adatigénylésekre válaszolva adtak ki az önkormányzatok.
A kerületek és a városok erre közpénzt költöttek, nagyjából 150 millió forintot.
Szavazna Soros emberére a Fidesz ellen?
Például a főváros II. kerülete több szerződést is kötött, ezekből a legérdekesebb az a 2017. májusi, amely a kerület és a Nézőpont Intézet között jött létre. Közvélemény-kutatás címén 3,9 millió forintot fizetett ki a kerület a kormányközelinek tartott intézetnek. A II. kerületben a Nézőpont 1000 fős mintán azt kutatta többek között, hogy:
- Ön inkább elégedett, vagy inkább elégedetlen Orbán Viktor miniszterelnök munkájával?
- Ön inkább szeretné, vagy inkább nem szeretné, hogy 2018-ban megbukjon a jelenlegi kormány?
- Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, akkor elmenne szavazni?
- Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, melyik pártra szavazna?
- Az adott párt által támogatott jelöltre szavazna?
- Inkább jó, vagy inkább rossz irányba mennek a dolgok Budapesten?
- Amennyiben lenne egy olyan ellenzéki, de nem pártszínekben induló jelölt, aki esélyes lenne arra, hogy legyőzze a Fidesz-KDNP jelöltjét, Ön szavazna rá?
Kósa zuhanórepülése
Debrecenben például 2014 februárja és 2016 novembere között 10 kutatás is készült (ezekből hetet a Szinapszis, hármat a Real-PR 93 készített), összesen 23 millió forintért. Az egyik – amelyikre 2015 nyarán szerződtek, kétezres mintanagyságra 2 millióért – a kormány és Kósa Lajos népszerűségét is mérte, holott akkor már nem volt polgármester, a Fidesz frakciójának vezetése előtt állt azokban a hetekben. Akkor az derült ki, hogy a korábbi városvezető 6,1-es átlagával a legnépszerűtlenebb fideszes – Barcsa Lajos alpolgármester 7,1-et kapott –, a baloldali Szegedi István Kósával azonos eredményt ért el. Kósa szimpátiaátlagát 2010-ben még 8-ra mérték, ez zuhant öt év alatt hatalmasat.
(Forrás: hvg.hu)
Szerző
Friss
- Magyar Péter szombat reggeli (nagyon is valószínű) összeesküvés elmélete + egy kis Hadházy
- Erre gondolt, miniszterelnök úr? -‘Áttelt poloska’ támadta meg Balatonalmádi jegyzőjét
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára