Megkezdődött az Orbánt szolgáló központi hírszerzés kiépítése

Orbán felmentette a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját. Majd rögtön ki is nevezte államtitkárnak maga mellé. Ezzel máris megkezdődött a központi hírszerzés kiépítése.

A keddi közlönyben jelent meg a határozat, mely szerint a miniszterelnök május 21-i hatállyal felmentette főigazgatói tisztségéből Kovács Józsefet, a KNSZ főigazgatói tisztségéből – írja a Magyar Idők. A határozat szerint a lépésre Kovács más, fontos megbízatása miatt került sor.

Szintén a tegnapi Magyar Közlönyben olvasható, hogy Kovács Józsefet keddi hatállyal Áder János (Orbán javaslatára) a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárává nevezte ki.

A kormányfő lépése minden bizonnyal összefügg azzal, hogy három hete bejelentette, külön hírszerzési központot létesít a Miniszterelnökségen belül.

(Forrás: Magyar Idők, Index)

Kapcsolódó:

Orbán új hírszerzése magáncégek érdekeit is szolgálhatja

Kisvasútja már van, katonái is, most kémecskéi is lesznek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük