Blogbazár
Kuncze Gábor gondolatébresztője Áder Jánosnak
Nem véletlenül nem Müller Cecíliának szánta elmélkedésre valónak citátumát a volt belügyminiszter, feltehetően kerülni próbálta, hogy az ország tisztifőorvosa újabb blamába sodorja magát. Elvégre nem árt, ha a veszélyhelyzetben a híreket olyan ember szájából hallja a nép, akit legalább valamelyest hitelesnek tud elfogadni.
Áder mégis más….
Elődjétől -Schmitt Páltól- eltérően Áderről eddig nem derült ki semmi, ami megkérdőjelezné, hogy egyetemi tanulmányait elvégezte és meg is védte, úgyhogy feltételezhető, hogy a nem éppen ütősre sikeredett nagypénteki szónoklata után otthonában -mint mindannyian- esetleg elgondolkodik a dolgok állásán és a szövegírója alkalmasságán.
Áder beszédéből…..
Az államfő mindenkit cselekvésre hívott: azt üzente, hogy mindannyiunknak van tennivalónk, különösen ebben a váratlan helyzetben.
„Mi kellene ahhoz, hogy a világ egy szebb, jobb, élhetőbb, biztonságosabb hely legyen? Kérdezte egyszer egy riporter Teréz anyát. Kinek kellene megváltoznia? Mire Teréz anya azt felelte: Önnek és nekem”
– ezzel az idézettel kezdte húsvéti ünnepi beszédét Áder János köztársasági elnök.
Szintén Teréz anyától….
Kuncze Gábor közösségi oldaláról:
„Ha már Áder János Kalkuttai Teréz anyát idézte, álljon itt egy másik idézet tőle: (Müller Ceciliának Wass Albert)
„Az éhínség nem azért van a Földön, mert képtelenek lennénk jóllakatni a szegényeket, hanem azért, mert képtelenek vagyunk jóllakatni a gazdagokat.”
Teréz anya”
Ez emberes feladat lenne, köztársasági elnök úr!
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Magyar György: áttelelő „poloskák”, nem betojni, hanem ellenállni kell
- Kiengedték a börtönből Kiss Lászlót – -A fidesz azonnal gondoskodott arról, hogy érezze a törődést
- Lázár János karjára vette fonott kosarát és bevásárolt – A cucc: pár budapesti lakás
- Péntektől a kis szabálysértések esetében is használhatja a rendőrség az arcképfelismerő rendszert
- ‘…Úgy tűnik, hogy a jogállam nem áll meg a nemzetbiztonsági szolgálatok főbejáratánál…’
- Közlöny van róla: nem lehet csak úgy ukk-mukk-fukk népszavazgatni arról, hogy hányszor lehet valaki miniszterelnök
- ‘Lehallgatnak minket…’ – sokan elmondhatnák manapság ezt a mondatot, most Borbély Alexandra tette
- Orbán titkos ‘Harcosok Klubja’ kitúrta a sportlövők egyetemi bajnokságát – A BOK-csarnok letisztította a terepet
- A pollenallergiáról – mikor máskor?
- Az átláthatósági törvény szelleme és eredete
Kiss+Lajos
2020.04.10 16:16 at 16:16
Már megint -kikuncogta-: magát!
Horváth Kálmánné
2020.05.08 12:51 at 12:51
Szerintem nem. Írásai mindig találóak. A humora pedig nagyon hiányzik a közéletből, és a parlamentből is!