Banánköztársaság
Már a látszatdemokrácia is kimúlóban van
A nap süt, az országgyűlés alakul. Ülésileg. Miközben az ellenzők tüntetnek. A nemzetileg együttműködő kormányzati tisztségviselők meg beszélnek. Köztük Orbán Viktor is. Ő is mondja a magáét. A Kúria döntései nyomán a sértett nagycsoportos panaszait is előadva. Miszerint a Kúria beavatkozott… Cúna Kúria!
Le is ragadnék itt. Jobbára azért is, mert a napi ténykedések nyomán úgyis napi információ lesz arról, hogy ki mit mond, illetve nem mond az Országházban. Az őszinteség jegyében: az érdekel legkevésbé, hogy ki milyen alternatív esküt mondott el. Erősen zárt körben, és alig érdekelve bárkit is. Az ellenzékiség ugyanis baromira nem ezen múlik. A kétharmad árnyékában pedig különösen. Voltaképpen, valószínűleg, az se tűnne fel a kutyának sem, ha be se mennének a Parlamentbe. A hatalomnak semmiképpen. A Fidesz gombnyomogatásra szocializált országgyűlési bérmunkásait aligha zavarná a társas magányuk. A szavazásokban sem sok fennakadást okozna a parlamenti minoritás hiánya.
Szóval: Kúria. A Kúria néhány helyen megkifogásolta a választás szabályosságáért felelős hivatal néhány döntését. Így néhány szavazat státuszt váltott. Amelyre, pontosabban a választások manipuláltságát is emlegető egyéb hangokra a Fidesz részéről az első reakció az volt, hogy ők a legnagyobb vesztesei az manipulációknak. A szférikus világmodell pedig ezzel a legbiztosabb cáfolathoz jutott. Ha ugyanis az, valamint a lapos Föld elmélete helytálló lenne, akkor a szférák ráomlottak volna Föld-tányérra. Ami alól kirohantak volna az elefántok. Azért, hogy a különösen vastag bőr receptjét elkunyerálják a magyar kormánypárt szószólójától. De ezen jelenségekből semmit sem tapasztaltunk. Így a Föld mégsem lapos, és a szférák sem léteznek.
A Kúria döntései ellenben léteznek, és a miniszterelnök vérig is sértődött. Elkezdett ördögöt kiáltani. Meg beavatkozást a választások eredményeibe. Ha tényleg azt mondta Orbán, hogy a „testület intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához”, akkor ezzel sértett szellemi kiskorúság igen jellemző érvét használta. Amely érvelés akkor is egyfajta szegénységi bizonyítvány, ha nem Orbántól, hanem a sleppjétől származik ez a megfogalmazás.
Ugyanakkor nem ez a megfogalmazás a legnagyobb probléma ezzel a fajta hatalmi reakcióval. Az már inkább, hogy ez a retorika közvetlenül támadja az egyik legmagasabb, hazai, bírói testületet. Márpedig a bíróságoknak, bírói szinteknek addig van elfogadottsága, amíg legalább nagyjából függetlenek tudnak maradni a hatalmi befolyástól. Ha ez a a látszat ugyanúgy semmivé foszlik, ahogy a Polt-féle ügyészségről sem hiszi már senki el a politika-mentességet, akkor végső soron a lovak közé kerül a gyeplő.
Egyfelől ugyan a félelem kezdhet kormányozni, de a másik oldalon akár a köztörvényes bűnösök is politikai mártírrá válhatnak. Némi cinizmussal persze azt is mondhatnánk, hogy ez is ott lehet a célok között. Arra az esetre, ha a hatalom tagjai a vádlottak padjára kerülnének. Előre biztosítva a politikai mártír-szerepet, és ezzel egyfajta tárgyalási pozíciónyerést a kesztyűsebb kezű elbírálás érdekében.
Ugyanakkor kár lenne azt hinni, hogy Orbán, illetve holdudvara először próbál politikai megrendelést adni a bíróságoknak. Rogán már öt éve, mintegy házhoz rendelte a bíróságokat. Még ugyanabban az évben, 2013-ban amelynek márciusában Orbán már világosan megüzente: ő akarja eldönteni, hogy ki a bűnös. Ami már akkor sem a demokrácia legbiztosabb jele volt. Immár a Kúriának nekitámadva már csak egy üzenete van a gesztusnak. Immár a látszatát is kerülni meri az Orbán-klán, hogy demokrácia van.
Andrew_s
Szerző
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…