Lázár János: Orbán Viktorral nekem sosem elvi vitáim voltak, legföljebb gyakorlatiak

Kora délután adtuk közre a Válasz online által készített hosszú Lázár János interjú szemléjének első részét. Alább Stumpf András írása második részének kivonatát közöljük.

Minden nyugati főváros nyitott város, mindenhol baloldali az irányítás

-… Ön, a vidék hangja egyébként örül, hogy az óbudai mérnök helyett, akivel annyi konfliktusa volt, végre egy nyírségi parasztgyerek vezeti Budapestet?

– Tarlós Istvánnal sok kérdésben nem értettem egyet, de becsültem a munkáját. Csak éppen nem féltem tőle. Az ő munkamódszere az, hogy berúgja az ajtót, asztalra csap, ordibál. „Rálép a szemüvegedre”. Én meg erre annyit mondtam: „Szervusz, István, hogy vagy?”. Rapcsákon nevelkedtem, engem senki sem tud megijeszteni. Tarlós méltatlan vereséget szenvedett. Jó főpolgármester volt, sokkal jobb, mint Karácsony. Csakhogy a Fidesznek meg kell barátkoznia a gondolattal: az volt a kizökkent idő, nem a mostani. Nem az a csoda, hogy leváltották Tarlóst, hanem az, hogy ilyen sokáig hivatalban tudott maradni.

– Bűnös város? Vörös rongyokba öltözött?

– Minden nyugati főváros nyitott város, mindenhol baloldali az irányítás. Nem azt mondom, hogy ez természeti törvény, de azt igen, hogy a politikában vannak bizonyos adottságok, amelyek nem változtathatók meg néhány ciklus alatt.

„Húsz éven át dolgoztam a szülővárosomért, és ma gyűlöletkampány folyik ellenem”

– Az ellenzék visszatérésében azért segített egy győri fazon. Bizonyos Borkai.

– Nem titok, hogy sosem voltam Borkai híve. Számomra egyértelmű volt, hogy semmi keresnivalója a közösségünkben. A győri telekbizniszek megakadályozására tettem is lépéseket. Vele kapcsolatban tehát tiszta a lelkiismeretem. Egyébként meg sosem rejtettem véka alá a véleményemet: a Fidesz nagy versenyelőnye, hogy valódi néppárt, sokféle gondolat és habitus megfér benne. A Borkai-féléknek viszont nincs helye a pártban.

„Változtam, ahogy Nyugat-Európa is”

– És most mégis ön az, aki a mezőhegyesi ménest menedzseli…

– Ami nem elhanyagolható feladat: az ország legnagyobb egybefüggő birtokáról van szó. Szó szerint vesszük, hogy a nemzet mintagazdasága vagyunk, amelynek lehetősége és dolga is, hogy követhető példát adjon a magyar agráriumnak.

– Mondjuk ön csak csettint és máris ott van 8,5 milliárd az államtól, vagy a teniszszövetségre két és fél – így azért nem olyan nehéz.

– Azért van ott a forrás, mert tudja Orbán Viktor is: ha rám bízott egy tisztséget, akkor a vele járó munka is el lesz végezve.

– 55 milliárd vadászati világkiállításra…

– Ahhoz semmi közöm.

– A kezdeteknél még ön is ott volt bejelenteni Semjén Zsolt mellett.

– Az én minisztériumomhoz tartozott Semjén Zsolt barátom, és valóban támogattam az ötletet, de a megvalósításhoz már nem volt közöm. Fölkértek, de nem vállaltam.

– Miért? Nagy vadász, nem?

– Azért, mert nagy kérdés a világban, hogy mi a vadászat feladata és jövője. Olyan zöld szempontok kerülnek előtérbe, amelyek előtt érzésem szerint a vadászatnak is meg kell hajtania magát. A természetvédelem fölértékelődik.

– Már nem lőné halomra az erre nevelt fácánokat?

– Változtam, ahogy Nyugat-Európa is. A nyolcvanas-kilencvenes években nem lehetett igazgatósági vagy felügyelő bizottsági ülést tartani a nagyvállalatoknál szeptemberben, mert akkor van a szarvasbőgés. Ma már alig akad olyan topmenedzser, aki a szabadidő divatos eltöltésének a vadászatot tekinti.

– Szuper akkor, hogy épp most rendezünk világeseményt a vadászatnak.

– A világ más részein másképp értelmeződik mindez. Nem baj tehát, ha rendezünk ilyet, a kérdés csak az, mit akarunk vele elmondani. Szerintem a rendezvény nem lehet csak „trófeakiállítás”. Ebben sokakkal vitám van. Ha bemutatnánk a Kárpát-medence ökológiáját, erdők, növények, állatok, vadászati szokások változását a 18. századtól máig, annak lehetne értelme. Remélem, erre helyezik majd a hangsúlyt.

– Ezek szerint volt olyan felkérés, amelyre nemet mondott. A teniszszövetség vezetésére viszont igent. Miközben épp ön mondta öt éve, hogy nem adna állami támogatást a profi sportnak.

– A geszti Tisza-kastély felújítását elvi meggyőződésből vállaltam. Mezőhegyesen megtanulom a vállalatmenedzsmentet és tanulok a mezőgazdaságról, ami még hasznára lehet a Fidesznek is. A villamosvasút, amelyet Hódmezővásárhely és Szeged között építünk, szívem csücske, a társadalmi jólét új szintjét hozza el, tíz év múlva ikervárossá kapcsolja össze a két települést.

A teniszszövetség más tészta. Azt a munkát egy évre vállaltam Orbán Viktor felkérésére

12 milliárdot kapott a szövetség az elmúlt öt évben, amiből 7,5 milliárd két céghez vándorolt. Teljes csőd szakmailag, morálisan, anyagilag. A végén 3,6 milliárdra lesz szükség, hogy kifizessük az összes tartozást. Decemberig ezt rendbe kell tennem, de ha már így alakult, azt kértem, csapjunk hozzá egy programot, amely a vidéki gyerekeknek teszi lehetővé a teniszezést. A kormány rábólintott. Ami meg a finanszírozási kérdéseket illeti… Az elmúlt 10 év egyik nagy sikerének tartom a TAO-rendszer kialakítását, ami az utánpótlásnevelést támogatja. Ez a jó modell. Ennél közvetlenebb módon szerintem a profi sport finanszírozásában sincs helye az államnak. Inkább a magyar vállalatokat kell érdekeltté tenni, hogy piaci alapon támogassák a profi sportot. Ahogy már korábban is mondtam, az állam helyében olyan szabályokat hoznék, hogy 2022 után aktív politikus ne is lehessen sportvezető.

– Most felszisszen egy rakás fideszes politikustársa.

– „A Fidesznél csak a Fidesz a jobb”-elv alapján innoválni kell. A politikusokat szépen lassan ki kell vezetni a sport világából. Ha az állam helyett végre a piac, a vállalatok finanszírozzák a sportot, akkor a politikusok helyett is cégvezetők kellenek a sportszövetségek élére, elnökségébe.

A magán- és a közügyeket mindig szétválasztottam

– A német milliárdos Klaus Mangold és az osztrák milliárdos Max Turnauer is barátja, utóbbival közös üzlete van a Divatcsarnokban… Miközben ön mindig politikus volt. Ezt a fajta kapcsolatitőke-értékesítést nem kellene kivezetni a politika világából?

– A kapcsolatépítési képesség az egyik legfontosabb a politikában és az életben is.

– Szóval ön szerint naiv elképzelés, hogy a politikusok végezzék el a dolgukat cserébe azért, hogy mi, állampolgárok fizetjük őket. Még vagyonokat is szerezniük kell mindenféle milliárdosokkal társulva.

– Ha egy orvosról úgy gondoljuk, hogy 3 milliót kell keresnie, miért gondoljuk, hogy egy polgármesternek félmilliót? A pártfinanszírozás végre rendben van, de ha 199 parlamenti képviselőt nem akar rendesen megfizetni az állam, nem is várhatja el a polgár, hogy azok függetlenek és elvszerűek legyenek.

– Elvárhatja. Képviselői eskü egyrészt, másrészt sokan élnek a képviselői fizetés töredékéből itthon.

– Igaza van, de én nem a tisztes megélhetésről – annál többről beszélek. Integritásról és függetlenségről, ami mindig létfontosságú, ha egy település vagy egy ország jövője a tét. Amikor a magánérdek és a közérdek szembekerül egymással, egy jól működő országban utóbbinak kell érvényesülnie. Ehhez pedig sok, a rendszerbe épített garanciára van szükség. Ennek része az álszentség nélküli pártfinanszírozás éppúgy, mint a választott képviselők anyagi függetlenségének biztosítása. De hogy tiszta legyen: 2018 előtt semmilyen üzletet nem kötöttem az említett urakkal.

Gazdasági és társadalmi kapcsolatok nélkül a politikus nem létezik, s ezeket a kapcsolatokat valóban tudatosan építettem.

Büszke vagyok arra, hogy a magyar kormány tagjaként politikai és gazdasági szövetségeseket gyűjtöttem Nyugat-Európában a hazámnak. Arra is büszke vagyok, hogy közülük néhányan a személyes barátaim lettek. Arra pedig különösen, hogy a hivatali időmben sosem „bizniszeltünk” egymással. A magán- és a közügyeket mindig szétválasztottam.