Kultúra
Lázár János tovább gerjeszti a vidék-főváros ellentétet
Úgy tűnik a volt kancellária miniszter egyre jobban szeretné élezni a főváros-vidék ellentétet. Az országos politikától hellyel-közzel négy évvel ezelőtt visszavonult Lázár János amolyan hűbérbirtokként kezeli Hódmezővásárhely, Makó és Mezőhegyes környékét.
Úgy tűnik a volt kancellária miniszter egyre jobban szeretné élezni a főváros-vidék ellentétet. Az országos politikától hellyel-közzel négy évvel ezelőtt visszavonult Lázár János amolyan hűbérbirtokként kezeli Hódmezővásárhely, Makó és Mezőhegyes környékét.

A Fidesz országgyűlési képviselője – aki a 2018-as választási győzelem után lemaradt a frakció közös fényképéről és az Országházban beült a leghátsó sorba – , visszavonulása, visszaszorulása ellenére sorra kapta a kormánybiztosi megbízatásokat, így lett a mezőhegyesi Ménesbirtok első embere.
Lázár János korábban többször összerúgta a port Csányi Sándorral is, ám azok az idők elmúltak és az utóbbi időben már elismerően beszél az ország egyik legnabb mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházóról.
A Csongrád-Csanád megyei 4-es OEVK-ban Lázár János legutóbb láblógatva nyert, ám idén az a Márki-Zay Péter az ellenfele, aki kétszer nyerte meg Hódmezővásárhelyen a polgármesteri választást és esélyes kihívóként lépett föl ebben a körzetben.
Most a vidék jön!
Ezzel a címmel tartott csütörtökön, Hódmezővásárhelyen, programindító sajtótájékoztatót Lázár János parlamenti képviselő.
„Magyarországon az elmúlt évszázadban aránytalanul több fejlesztési forrás jutott a fővárosnak, mint a vidéknek. Különösen hátrányba kerültek a kisvárosok, a községek és a falvak. 2010 óta szerencsére a magyar vidék is komolyabb támogatást kap, de az évtizedes igazságtalanságok még ma is éreztetik hatásukat” – mondta Lázár János.
Hangsúlyozta, a vidék felvirágoztatása az egész ország érdeke. Büszke arra, hogy részt vett annak a vidékfejlesztési programnak a kidolgozásában, amelyet a magyar kormány indít a következő években.
A programnak köszönhetően mintegy 9000 milliárd forint áll rendelkezésre arra, hogy „Budapestország” után a magyar vidék is fejlődjön.
Lázár János kiemelte, a világjárvány tanulsága, hogy erősíteni kell a nemzeti önellátó-képességet. A vidék a magyar gazdaság tartaléka. A vidék és a gazdatársadalom támogatása nélkül egy évtized alatt fokozatosan megszűnne az állattenyésztés, a zöldség- és gyümölcstermesztés.
Lázár János fejlesztési programjában az algyői híd négysávosítása, a székkutasi elkerülőút megépítése is szerepel. Hozzátette, ha bizalmat kap, Hódmezővásárhelyen rendbe teszik a várost. A tervek szerint megépítik a tudásközpontot, újjáépítik a Bethlen-gimnáziumot és modernizálják az iskolákat.
Makón új fürdő, szállodák, panziók épülhetnek, és felújíthatják a turisztikai centrum épületeit. 500 új munkahelyet teremtenének a turisztikában és a vendéglátásban.
Maroslelén új sportcsarnok épülhet.
Forrás: Délmagyarország
Lázár János: Márki-Zay Péter már mindent és mindenkit elárult
A polgármesterek felsorakoztak Lázár János mellett
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt