Connect with us

Blogbazár

Lendvai Ildikó: Az ügyészség illetékesei reszelgetik a körmüket és butaságokat beszélnek….

Megosztás

A döntésük senkit nem lepett meg -ezt szoktuk meg Poltéktól-, na de az indoklás! Az MTVA különítményesei az ügyészség szerint jogszerűen teperték le, bántalmazták, dobták ki a képviselőket, mert azok „nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak”.

manikur
Megosztás

A döntésük senkit nem lepett meg -ezt szoktuk meg Poltéktól-, na de az indoklás! Az MTVA különítményesei az ügyészség szerint jogszerűen teperték le, bántalmazták, dobták ki a képviselőket, mert azok „nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak”.

Jó vicc.

Azért nem tudtak hivatalos tárgyalást és eljárást folytatni, mert törvényi kötelezettségük ellenére egyetlen MTVA-s vezető sem volt hajlandó szóba állni velük. Mintha bemennék egy üzletbe vásárolni, ott nem szolgálnak ki, holott ez lenne a dolguk, majd kezemnél-lábamnál fogva még durván ki is hajítanak arra hivatkozva, hogy nem vevő vagyok, hiszen nem vettem semmit.

Csak remélni tudom, hogy az ügyészség illetékesei sem hivatalos személyként adják ezt elő, csak úgy reszelgetik a körmüket és butaságokat beszélnek. Mert ha hivatalos személyként nyilatkoztak volna, akkor sajnos azt kellene mondanom, hogy mocskosul és ostobán hazudnak.

Olvasnivaló Polt Péternek, ha kedden benéz dolgozni

Jut eszembe a mocskosról.

Azért van valami, amiért hálával tartozom az ügyészségnek.Tanultam tőlük egy új törvényi tényállást:

„köztisztasági szabálysértés”.

Ezért fognak a törvény erejével lesújtani azokra a fiatalokra, akik a székházuk előtti kövekre festették fel azt a rengeteg esetet, amelyet politikai okból tusoltak el.

Ez a „köztisztasági szabálysértés”, ez tetszik. Sok egyéb mellett ebben vétkes Polt ügyészsége és a NER többi intézménye. Bepiszkolták a jogrendet, az igazságszolgáltatást, a közéletet, az ország becsületét, a köz tisztaságát. Most itt ülünk nyakig a mocsokban, őket meg csak a kapualjuk zavarják.

Ismeretlen tettesek tüntetése Polt Péter Ügyészségénél

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük