Tudod, Rogán (de hát nem tudod, honnan a francból tudnád!): Hérakleitosz szerint „közös java mindenkinek a gondolkodás”, de ez terád nem áll, te csak mondod a magadét (dehogy a magadét!), azaz gondolkodás nélkül – ahogyan azt megfogalmazta volt a közmédia – „jövőbelátó politikusként” – Gyurcsányra és az ellenzék kormányellenes választási törekvéseire utalva – kifejezted azt a reményedet, hogy az emberek kétszer ugyanabba a folyóba nem lépnek.


Hérakleitosz mondata

Aligha nincs fogalmad, hogy kitől próbáltál gondolatot lopni, de megnyugtathatlak, illetve hadd nyugtalaníthassalak, az se sikerült! Hérakleitosznak az alábbi mondatát véste bele a tankönyvekbe is a világtörténelem:

„Egyetlen ember se léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember.”

Ami az ellenkezője annak, amiért e gondolatot tőle ellopni akartad. És éppenséggel azt jelenti, hogy ostoba próbálkozásod hiábavaló, reménybeli célod nem teljesülhet. Mert szüntelenül változnak a folyók és szüntelenül változnak az emberek.

Önmaguktól. Minden szándék nélkül.

Ahogyan a két és félezer évnél több ideje hatvan szűk esztendőt Epheszoszban élt görög felismerte volt:

„Csak a változás állandó.”

Hogy „semmi sem állandó, csak a változás maga”.

Van azonban egy mondata, aminek a jelentését csaknem a magadénak tarthatod.

Nekem egy a tízezer – jegyezte fel egy alkalommal –, ha ő a legkülönb. Neked az egy Orbán a tízezer, mert neked jó tettetni és terjesztetni a hitet, hogy ő a legkülönb. Mert tetemes vagyont jövedelmezett már neked, és pillanatnyilag e forrás tartós bugyogtatása az érdeked.

De ha akarod, ha nem, a változást meg nem állíthatod,

s nemcsak, amit hozhatna még, hanem, amit néhányotoknak felhalmozott, mindazt elsöpörheti a víz.

Aczél Gábor

megosztás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét