Ez a nap
Lőttek Kecskeméten – hol élünk?
Villogó rendőrautók és helyszínelők lepték el a kecskeméti Alföld Áruházat és környékét szerda délután. Lövés dördült el az egyik üzletben.
Rendőrök lepték el és zárták le az Alföld Áruház előtti Deák Ferenc teret,
valamint a mögötte található parkolót szerda délután. Olvasóink elmondása szerint az áruház egyik boltjában lövés dördült el, a rendőrök valakit elfogtak és bilincsben vitték el.
A rendőrség tájékoztatása szerint a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába
július 24-én 16 óra 7 perckor bejelentés érkezett, miszerint lövés dördült el egy kecskeméti áruházban.
Az egyenruhások azonnal a helyszínre vonultak,
ahol elfogták a feltételezett elkövetőt. Vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlete miatt indított büntetőeljárást. A férfi elszámoltatása folyamatban van.
A történtek során nem sérült meg senki – írja közleményében a rendőrség.
Frissítés!
A portál információi szerint a férfi egy sörétes puskával lépett be a kecskeméti plázában található üzletbe, ahol ki akart végezni egy nőt. Mint az egyik szemtanú szavaiból kiderült, az asszony három héttel ezelőtt – 22 év után – elhagyta az élettársát, aki vélhetően nem tudta feldolgozni a szakítást, ezért úgy akart bosszút állni, hogy kioltja egykori szerelme életét. A szemtanú szerint a férfi néha agresszívan viselkedett a nővel, a szakításuk óta pedig többször is életveszélyesen megfenyegette őt, ezért az testőrt is fogadott maga mellé.
A Baon közlése szerint a nő egy gázsprével fújt a férfi felé, miután az belépett a boltba, illetve egy lövést adott le egykori élettársa irányába. A lövedék nem talált el senkit. A nő testőre ezután lépett akcióba, leteperte a támadót, akit a biztonsági őrökkel közösen tartott vissza a rendőrség kiérkezéséig.
A rendőrség is megerősítette, hogy 16 óra után nem sokkal arról értesítették őket, hogy lövés dördült a kecskeméti áruházban, majd később a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt. (forrás)
Friss
- Lázár a ‘Bayer-ban’: a Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket
- ‘Ugyanekkora sikert kívánok a következő országgyűlési választáson’ – üzente egy hozzászóló Orbán valósághajlításához
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf lemondani, kommenteket olvasni nem, kórházban látogatni hajlandó volt
- Varju László fölényesen vezet Újpesten – Frissítve: megnyerte! – Frissítve: gyors Fidesz-reakció: győzni fogunk
- Hihetetlen, de igaz: egy kiszámított bronzérem
- Az átfazonírozott Németh Balázs Fidesz-frakciószóvivő sebtiben az ‘egyszerűagy’ szájízére bazíroz
- Politikusok erkölcse – avagy egy önkényuralom vázlata
- Orbán foci-hitvallása: ‘…nagyra értékelek egy csontzenét, a fiatalkoromra emlékeztet…’ és más, hasonlóan sportemberhez méltó dolog
- 30 millió lejáratásra, Újpest ma – Az utolsó időközi országgyűlési választás a következő országos voksolás előtt
- Szanyi Tibor: 500.000.000.000 forint