Ez a nap
Lövöldözés volt az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség központjában
A szerda délelőtti merénylet a marylandi Fort Meade-ben lévő hírszerzési központ egyik kapujánál történt. Az NBC televízió által sugárzott légi felvételek tanúsága szerint egy fekete terepjáró hajtott a zárt kapu előtti korlátokba.
Nem tudni, ki nyitott tüzet
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Twitter-bejegyzésben közölte, hogy „uralja a helyzetet”, több részletet azonban nem hozott nyilvánosságra. Így egyelőre azt sem tudni, ki nyitott tüzet: a terepjáró vezetője vagy a biztonsági őrök. Az NBC televízió információi szerint a sofőrt letartóztatták.
Egy rendőr, a sofőr és egy civil is megsebesült
A The Washington Post című lap – a Fort Meade rendőrségi szóvivőjére hivatkozva – azt közölte: a lövöldözésben egy rendőr sebesült meg. Őt kórházba szállították, sérülése nem életveszélyes.
Lindsay Walters, a Fehér Ház szóvivője közleményben jelentette be, hogy Donald Trump elnököt tájékoztatták az incidensről. Hasonlóképpen tájékoztatták Kirstjen Nielsen belbiztonsági minisztert is.
Délután az FBI közölte: a korlátokba belehajtó autóban három férfi ült, a sofőr és egy civil is megsebesült, őket – az NSA alkalmazottjaként dolgozó, szintén megsebesült rendőrrel együtt – kórházban ápolják. Egyikük sincs életveszélyes állapotban. Gordon Johnson, az FBI munkatársa hangsúlyozta: nincs jele annak, hogy terrorakció történt volna. „Elszigetelt incidensről van szó”– fogalmazott újságíróknak.
A lövéseket az NSA biztonsági szolgálata adta le
Johnson közölte: a terepjáró bérelt kocsi volt, utasai valamennyien az NSA őrizetében vannak, a nyomozás nagy erőkkel folyik, a környéket lezárták. Hozzátette: a lövéseket nem a terepjáróból adták le, hanem az NSA biztonsági szolgálata, amikor észlelte, hogy az autó belerohan a korlátokba.
2015 márciusában hasonló incidens történt Fort Meade-ben. Az NSA biztonsági szolgálata akkor szintén rálőtt a megállni nem hajlandó autóra, amelynek vezetőjét agyonlőtte, egyik utasát pedig súlyosan megsebesítette.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….