Connect with us

Ez a nap

Ma megbénul a belváros, a kormányzati ricsaj és a demokrácia csendes emlékezésének napja ez

Nagy Imre
Megosztás

Lezárásokra kell számítani a Hősök tere környékén a Szabadságkoncert, a 30 éve szabadon című rendezvénysorozat esti ünnepi koncert miatt, a BKK egyes járatai is módosított útvonalon közlekednek. Ellenpélda: Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar a Szent István Bazilika előtt.

Káosz a köbön

A Nemzeti Rendezvénykoordinációs Központ – miért pont ilyen cége ne lenne egy kormánynak amelyik az ország vezetése helyett folyamatosan magát fényezi? – szerint vasárnap reggel 6 órától hétfőn 5.30-ig teljesen lezárják a forgalom elől a Hősök terét, az Állatkerti körutat és a Koós Károly sétányt a Hermina úttól a Hősök teréig, 16 órától az Andrássy út Kodály körönd és a Dózsa György út közötti teljes szakaszát, a párhuzamos szervizutakat, valamint a környező utcák egyes érintett területeit.

Megállási tilalom érvényes keddig a Városligetben, valamint a Kodály körönd és a Dózsa György út közötti érintett utcákban.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Magyar Honvédség díszelgő vadászgép köteléke 20 órakor átrepül a Hősök tere felett, ez fokozott zajhatásokkal járhat.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a forgalomkorlátozás miatt változik a 20E, a 30-30A-230-as, a 105-ös és a 979-es busz, valamint a 75-ös trolibusz útvonala, lezárhatják továbbá az M1-es metró Hősök tere állomását, ugyanakkor a kisföldalatti szerelvényei a megszokottnál sűrűbben járnak majd.

Méltatlan, méltó?

Egyszóval a csendes emlékezés helyett ismét jön a vásári sokadalom, a hercehurca a fellépők között az egykori társait „Dalos” néven besúgó Koppánnyal.

A hivatalos cécó helyett mindenkinek teljes szívünkből ajánljuk Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar várhatóan az évfordulóhoz méltó koncertjét a Bazilika előtti Szent István téren,. Az örömzenélésen több száz hátrányos helyzetű gyerek is táncol.

„Idén az a célunk, hogy apró lépésenként a június 16-i koncertig 3 millió forintot gyűjtsünk össze. A legkisebb hozzájárulás is rengeteget számít. Egyetlen találkozás is megváltoztathatja a hátrányos helyzetű térségekben élő gyerekek életét. Nézze meg rövid videónkat, és bebizonyítjuk!” Budapesti Fesztiválzenekar

https://youtu.be/SaAIxEO8ODo

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük