Magyar György: Tényleg pénzért csináljunk gyereket? Ez már egy Hitler nevű gazembernek sem jött be

Hamarosan szavaz a parlament a családvédelmi akciótervről, amely ellenzéki vélemények szerint kifejezetten a tehetősebbeknek kedvez, szakértők pedig úgy látják, ettől nem nő meg a szülési kedv. Létbiztonság, megfelelő egészségügyi, szociális és mindenkinek egyenlő esélyeket kínáló oktatási rendszer nélkül ugyanis kockázatos gyermeket vállalni.

A „magyarszaporítási” – program

Kampányidőszak van, s a kormánypártok is készülnek az európai parlamenti választásokra. Ez vélhetően a nagyvonalúnak szánt, de megfelelő egészségügyi, szociális és oktatási rendszer nélkül komoly kockázatokat rejtő családtámogatási – ne szépítsük: „magyarszaporítási” – program bejelentésének időzítése szempontjából sem véletlen.

De milyen problémák is lehetnek itt?

Miért nem lehet felhőtlenül örülni annak, hogy a gyermekvállaláshoz a kormány olyan hitellehetőséget ad, amelyet egyetlen korábbi kabinet sem biztosított még? Röviden azért, mert nem mindegy, hogy mi lesz a születendő gyermekekkel. (Csak zárójelben jelezzük: az új házasoknak ígért kamatmentes kölcsönt a múlt század harmincas éveiben egy bizonyos Hitler nevű fasiszta gazember már kitalálta, s ha a pár elég termékenynek bizonyult, a hitelt elengedték. Sokra nem ment vele.)

Kérdés például az, mi történjék, ha a gyermekvállalásért a tízmilliós kedvezményes hitelt felvevő család valamiért – akár önhibáján kívül – nem képes a „kötelezettségének” eleget tenni, s nem születik gyermek? Akkor fizethetik vissza az egészet kamatos kamatostul? Már ha lesz miből a havi nagyjából ötvenezres vagy még nagyobb törlesztésre. Ez nyilván sokakat meggondolásra késztet. Az amúgy az előterjesztésből nem derül ki, hogy ilyenkor mi lesz, mert a kormány később majd rendeletben szabályozhatja a babaváró támogatás címén nyújtott kölcsönhöz kapcsolódó állam kezességvállalás részleteit.

Azután felvetődik, hogy milyen iskolákba járhatnak majd a gyerekek?

Erre nézve elég aggasztó Kende Ágnes elemzése:

„2017-ben 61 300 forint dologi kiadás jutott egy diákra az állami iskolákban, míg ez az összeg az egyházi intézményekben 160 ezer forint volt. 2018-ban már 55 ezer forint áll majd szemben 200 ezerrel. (…) Az egyházi iskolákban az általános iskolai programokban a halmozottan hátrányos, a hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű tanulók kisebb arányban tanulnak, mint amekkora az egyházi iskolákban tanuló összes diák aránya, vagyis úgy tűnik, hogy az egyházi iskolák a szegény régiókban és a kisebb településeken is elsődlegesen a kedvezőbb családi hátterű szülők gyerekeinek tanítását tekintik céljuknak. (…)

Egy rosszul és nem hatékonyan működő oktatási rendszer súlyos károkat okoz a gyerekek életében, akik így sokkal nehezebb találják majd meg a boldoguláshoz szükséges lehetőségeiket. Ez pedig kihat az ország fejlődésére és hatékony működési lehetőségeire”

– írja Kende Ágnes.

A folytatásban: mi lesz azokkal a magyar gyermekekkel, akiket nem a hitel reményében nemzettek a szüleik?