Ez a nap
Magyar Kórházszövetség: az orvoshiány a legégetőbb probléma

Az orvoshiányt nevezte az egészségügyi ágazat egyik legégetőbb problémájának a Magyar Kórházszövetség elnöke a szervezet 30. kongresszusának keddi nyitónapján Egerben.

Svébis Mihály a legfontosabb feladatok egyikeként jelölte meg az egészségügyből jelenleg hiányzó szakemberek pótlását és arra hívta fel a figyelmet: míg az elvándorlók aránya a teljes hazai orvostársadalom 12 százalékát teszi ki, addig 16 százalék felett van a belföldi pályaelhagyók aránya.
Az elnök a kongresszus programjáról szólva elmondta: a keddtől péntekig Egerben zajló eseményen az ágazat aktuális kérdéseit vitatják meg a résztvevők. A megszokottak szerint a rendezvény része lesz az elmúlt időszak értékelése, valamint a jövő felvázolása is, amelyben meghatározó mozzanatnak ígérkezik a pénteki, ugyancsak hagyományos szakmapolitikai fórum – tette hozzá.
Nagy Ferenc, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára kiemelte: az elmúlt években tapasztalt, jelentős arányú orvoskivándorlás mára csökkenő, illetve stagnáló tendenciát mutat. A hiányzók pótlása ugyanakkor még „nagyon hosszú és kemény feladat lesz”, ezt a fiatalok képzésével és a külföldön dolgozók hazacsábításával lehet és kell megoldani – fogalmazott, megjegyezve: hasonlóan fontos teendő a jelenleg még „zilált” betegutak rendezetté tétele.
Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere köszöntőjében elmondta: a város elválaszthatatlan a gyógyítástól, hiszen létét egyebek mellett a máig létező és több létesítményben is hasznosított gyógyforrásainak köszönheti.
Közölte: a helyi lakosság mintegy 20 százalékának alapellátását javító egészségügyi fejlesztést valósítanak meg Egerben. Példaként említette a megyeszékhely déli részén épülő egészségügyi központot, valamint egy praxisközösségi pályázat elnyerését, amely négy felnőtt- és egy gyermekorvosi körzetet érint majd a következő másfél évben.
Vácity József, az egri Markhot Ferenc Kórház főigazgatója a megnyitón kiemelte: munkatársi közösségük példát mutatott abban, hogy alig egy esztendő alatt „miként kell kimászni a gödörből”. Intézményük ennek köszönhetően vált országosan is elismert stabil, magas szakmai színvonalat képviselő és kiegyensúlyozott gazdálkodású hellyé – közölte.
A Magyar Kórházszövetség 30. kongresszusán négy napon át minden eddiginél több, mintegy ezer regisztrált résztvevő ismerheti meg 68 kiállító termékeit és hallhat előadásokat 20 szekcióban az ágazat időszerű kérdéseiről.
A témák között szerepel a rezidensképzés, az életpálya, az elvándorlás, a betegközpontú ellátás, a kórház-finanszírozás és a bértámogatás, a szakdolgozók helyzetével és a várólistákkal kapcsolatosan prezentációkat is tartanak.
(Forrás: MTI)
https://varosikurir.hu/jonnek-az-orvos-nelkuli-mutetek-ez-is-a-kormanyprogram-resze/
Szerző
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája