Banánköztársaság
Magyar György: Kövér házelnök szerint a Fidesznek mindent szabad, akár szembe is köpheti magát
A képviselő az Országgyűlés szavazásain köteles jelen lenni. A napirend elfogadása pedig olyan aktus, amely elvileg kötelező részvételhez kötött – olvasható ki a Fidesz által alkotott jogszabályokból. Ehhez képest a kormányoldal bojkottálta az ellenzék által legutóbb kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülést is, amelynek napirendi pontjairól minden képviselőnek szavaznia kellett volna.
A képviselő az Országgyűlés szavazásain köteles jelen lenni. A napirend elfogadása pedig olyan aktus, amely elvileg kötelező részvételhez kötött – olvasható ki a Fidesz által alkotott jogszabályokból. Ehhez képest a kormányoldal bojkottálta az ellenzék által legutóbb kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülést is, amelynek napirendi pontjairól minden képviselőnek szavaznia kellett volna.
Az Országgyűlés ülésének napirendjére vonatkozó javaslatot legkésőbb az azt megelőző 72, illetve legfeljebb 48 órával korábban közzé kell tenni. Erről a T. Ház tagjainak szavazniuk kellene, de ha a Fidesz bojkottja miatt az ellenzék által kezdeményezett tanácskozás eleve határozatképtelennek bizonyul, nincs értelme az egésznek.
Így kudarcba fulladt a Svédország NATO-csatlakozása ügyében indítványozott rendkívüli ülés is
Az országgyűlési törvény szerint azonban a
„képviselő joga és kötelessége, hogy kezdeményezően részt vegyen az Országgyűlés munkájában, elősegítse annak eredményes működését. Kötelessége részt venni az Országgyűlés ülésein, továbbá annak az országgyűlési bizottságnak az ülésein, amelynek tagja”.
Ez jól hangzik, de ennek a szabályozásnak a gyakorlatban semmilyen hatása sincs.
Másutt a jogszabály még sarkosabban fogalmaz,
mert a
„képviselő az Országgyűlés szavazásain köteles jelen lenni”.
A napirend elfogadása pedig olyan aktus, amely elvileg kötelező részvételhez kötött. Másfelől a
„képviselő az Országgyűlés, valamint az országgyűlési bizottság üléséről való távolmaradását előzetesen bejelenti”
– ezt is tartalmazza a törvény. Akkor ezzel mit kezdjünk?
Akinek nincs kedve beballagni a Parlamentbe – a munkahelyére –, és ezt előzetesen jelzi, azzal nincs dolgunk?
Úgy tűnik, ez így rendben lehetne
De érvként a „csak” nem elég, mert a házszabályi rendelkezések azt is tartalmazzák: a képviselői távolmaradás igazolásával kapcsolatos döntés érdekében vizsgálni kell, hogy a felhozott indokok megalapozottak-e. Úgy tűnik, hogy a NER semmibe veheti az ellenzék által jogszerűen kezdeményezett rendkívüli ülés összehívását, és attól a kormányoldal kollektívan távol maradhat.
A Fidesz ezzel a saját szabályait veszi semmibe, hiszen a kétharmados többség birtokában az országgyűlési törvényt és a házszabályi rendelkezéseket is maga fogadta el.
Akkor most magukat köpik szembe?
Vagyis nem kell részt venni a parlament munkájában akkor, ha jobb dolguk is akad? Arról már nem is beszélve, hogy egyelőre senki nem mondta meg, mi a baj Svédország NATO-csatlakozásával. Illetve össze-vissza fecsegtek ennek kapcsán, míg végül kiderült: ebben a kérdésben a törökökkel egyeztetnek. Árulja már el valaki, hogy mi áll ennek a hátterében?
Térjünk azonban vissza a hazai vizekre
Pintér Sándor „rendőrminiszter” a Magyar Orvosi Kamarával folytatott egyeztetés során kötötte az ebet a karóhoz: a munkaidő mindenki számára 8 óra. Ez igaz szerinte az egészségügyi szakrendelőkben dolgozó orvosokra és a szakszemélyzetre is. Akkor mi a helyzet a parlamenti képviselők esetében? Nekik be sem kell járniuk a munkahelyükre? Nem, csak ha úri kedvük úgy hozza.
Az egyenlők között is vannak egyenlőbbek?
Nem mellesleg Kövér László házelnök 950 ezer forintra büntette Hadházy Ákos független képviselőt, amiért tavaly októberben nem vett részt két szavazási napon a parlament munkájában. Pedig ő még beadott igazolást is arról, hogy miért maradt távol az ülésektől.
Az egész kormánypárti frakció miért nem kap legalább jelképes büntetést azért, mert semmibe vették az országgyűlési törvényt és a házszabályi rendelkezéseket?
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat