Blogbazár
A „magyaranya”-projekt – Tolják Krahácsot!
Nem mondanám, hogy egyedi a dolog. Valójában az összes futóbolond diktátorocska, hatalmi-politikai ciklusa alkonyán – Höhö! A lenyugvó napnak is van ereje? – pont ezt az ívet zuhanja be.
Ja! Ne tessenek nekem hörögni, hogy ez nem is diktatúra,
mert az én körmeimet nem tépték még le, a vesém is a helyén van, meg nincsenek is hajnalban pöfögő fekete autók, meg recsegő bőrkabátos smasszerek.
A 21. században élünk aranyoskáim! NAV van már, meg egy rahedli hatóság, akik a hajnali fekete autók már nappal járnak munkaidőben, de lényegesen jobb hatásfokkal, mint a 20.századi elődök. Nem kell itt legyilkolni senkit. Megteszik ezt maguk, vagy elmenekülnek jobb esetben a szabad világba.
Nyugi! Ezek ugyanazok
Elébb arra gondolnak, jót tesz az imázsnak, ha valakiből Kedves Vezetőt fabrikálnak. Legyártják. Aztán a Kedves Vezető fejében rendre elszabadul az ékszíj. Már nem szerep, nem politikai marketing, nem álca, nem munkaruha Kedves Vezetőnek lenni.
Maga is hiszi, hogy ő az isten, a végén meg már a tükörben is látja azt a glóriát a feje körül, amit más egyre kevésbé. Na, ez a vég. Mikor közel a kijózanító beton, a zuhanás kínos vége.
Majd ő megmondja, mi a jó a nemzetnek
A NEMZETNEK! Behalás! Mind ezzel a nemzeti maszlaggal jön. Hogy nem veszik észre, hogy karcos a lemez, ugrik, recseg? Hogy Hitlertől, Kim Dzsongunig mind ezt nyomta?
Ő az, aki tudja, mi a jó, annak a szerencsétlen népnek, amit 0-24-ben fosztogat, hazugságokkal traktál, és akiknek minden propagandája, karhatalma, hazugsága, fenyegetése ellenére is egyre kevesebb sikerrel tudja lenyomni a torkán, hogy tud vízen is járni. Nem tud.
Majd jön az unalomig ismert hülye duma
a nemzet felemelkedéséről, az erős és hatalmas államról. Pfff. Pont ez hiányzott még!
Übermensch, az emberfeletti ember. Megvan? Mi vagyunk Európa génbankja! Mi vagyunk a jövő, rohad a nyugat, a mi zsebünkben van a bölcsek köve. Beugrott? Valami érzés? Émelygés, hányinger, Deja vu, ilyesmi? Jelentkezett? Nem? Kéne!
Ott a gond kispofáim, messziről, kilométerekről bűzlik, hogy nemcsak a nemzet – hagyjuk már! – az állam, de az aktuálisan lóvátett nép aktuálisan klinikaieset Kedves Vezetője van is rottyon van. Totál agybaj.
Jön néhány vénember – esküszöm, jobb arcok vannak bármelyik ravatalozóban – és népesedési konferenciát szervez. NÉPESEDÉSI KONFERENCIÁT! ŐK! Irányt mutatnak, hogy is kell népesedni.
Hogy? Emlékezetből?
Milliárdosként majd elmondja miért kell gyereket vállalni a „nemzet felemelkedéséért” lakás, pénz, jövő nélkül? Mi lesz még? Létrehoznak majd valami idióta „magyaranya”-projektet?
„Lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség!”,
Hitler meg csókoltatja őket a pokolból?
Tolják Krahácsot, mint állat, és még véletlenül sem tűnik fel nekik, hogy azok, akik méhét-életét éppen most próbálják rendeletileg államosítani –
„oszt hányat teccik szülni a nemzet felemelkedéséért kisnaccsád?”
– az a generáció éppen üvöltve menekül el ezeknek az őrült gazembereknek még a környékéről is? Lassan mindegy is hova, csak minél messzebb?
Hogy az ember általában akkor alapít családot, vállal gyerekeket, ha boldog, kiegyensúlyozott, ha van jövőképe, nem pedig akkor, ha néhány temetkezési vállalkozó kinézetű vén gazember, valami ostoba demográfiai csúcson megértekezve kötelezi őket a szaporodásra, természetesen a nemzet nevében.
Tényleg? Ez kell nekünk? Nem hinném. Ez a vég. Egy szürreális, beteg darab utolsó felvonása. Függöny!
Szerző
Friss
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?