Kerítésen innen
Majdnem vitázott Gulyás Gergely, de végül -beparázott, ki tudja?- nem

Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem ment el egy csütörtöki esti előre egyeztetett vitafórumra, felültetve ezzel a rá váró Schiffer Andrást, az eseményről tudósítani akaró újságírókat, a jelenlévő közönséget és Önt is, ha rákészült, hogy megtudja fent nevezett véleményét.

„Veszélyek kora – geopolitikai kihívások a Kárpát-medencében”
Hivatalos, kormányzati elfoglaltságára hivatkozva mondta le szinte az utolsó pillanatban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a részvételét egy budapesti vitafórumon, ahol Schiffer Andrással beszélgetett volna a meghívó szerint a migrációról, az ukrajnai háborúról és az Európai Unióról. Ezt az utolsó pillanatban jelentették be a helyszínen, nem sokkal a 18 órás kezdés előtt. A vitaestet így is megtartották, ám Gulyás helyett Schiffer András végül az eseményt szervező Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány képviselőjével beszélgetett.
Az esemény Facebook-oldalán ezt 18 óra után sem jelezték
Ezekre a kérdésekre keresek volna válaszokat sajtóeseményen:
„Migrációs válság, a koronavírus-járvány által okozott társadalmi-gazdasági nehézségek, az orosz-ukrán konfliktus, az Európai Unió célt tévesztő szankciói, a világban tapasztalható blokkosodás vagy az amerikai-kínai ellentét. A 21. század számtalan új megoldandó feladat elé állította eddig és állítja napjainkban is Magyarországot, valamint a velünk szomszédos nemzeteket egyaránt. Miközben a világ új hidegháborúba süllyed, az európai globalista mainstream láthatóan figyelmen kívül hagyja a kontinens érdekeit.
- Egy ilyen helyzetben mit tehet Magyarország, ha meg kívánja védeni önállóságát?
- Milyen megközelítést igényel mindez az Európai Unión és tágabb szövetségi rendszerünkön belül, milyen politikát követel a környezetünkben kialakult konfliktusok és a világgazdaság erőviszonyainak átalakulása kapcsán?
- Mi lesz a közelgő EP-választás valódi tétje?
- Erős és egységes vagy gyenge és széthúzó V4-et láthatunk majd a következő években?”
Szerző
Friss
- Orbán Viktor szelektív memóriája – különös tekintettel az Ukrajnában történt magyarok elleni atrocitás-történetre
- Zavar van és lesz is a hónap végéig Ferihegyen az üzemanyag-ellátásában – Minimális tankolásra kérik a pilótákat
- Tarjányi Péter: a vezető nem attól vezető, hogy többet keres, hanem attól, hogy többet vállal. Felelősséget, kockázatot és munkát az országért
- Folytatódik a szájkarate az ellenzéki oldal két erős embere között
- A háborúzás Orbán számára a közéleti lét egyetlen értelmes formája
- Novák Katalin „garázsvásárt tartott”, amin kizárólag Ő mazsolázhatott
- Abszurdisztán: lélegeztetőgépre gyűjt az Országos Mentőszolgálat Alapítvány
- A város(ka), ami kevesli a magyar nemzeti kerítés elszigetelő hatását és „ráelszigetelődik”
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 17., csütörtök
- Végleges: Lengyelország hazarendelte budapesti nagykövetét