Connect with us

Bulvár

Majka kiakadt az Index-cikken – „semmi másra nem jó, csak arra, hogy hergeljen”

majka
Megosztás

Nehéz megszokni, hogy az Index, amit sokáig azért olvastak a látogatók, mert hiteles, tényeken alapuló cikkek jelentek meg rajta, irányt váltott és egy lett a kormány-szócsővek „futottak még…” sorában. Így eshetett meg, hogy a koronavírussal fertőzött Majka napi bejelentkezését olyan címmel és felhanggal közölték, ami megütközést keltett a zenész-műsorvezetőben.

Majka közösségi oldalán jelezte felháborodottságát

„Látom megérkezett az Indexhez is az az ideológia, hogy csináljunk ütős, klikkvadász, a környezetből direkt rosszul kiragadott, hangzatos címeket!!! A legcsúnyább benne, hogy semmi másra nem jó, csak arra, hogy hergeljen.

Végül is már eltelt pár hónap, mióta elmentek az újságírók onnan, így most már nyugodtan el lehet kezdeni a máshol egészen jól be-meg lejáratott szenzációhajhász förmedvények magunkból kiszarását. Gratulálok kedves Index.

A következő szint a kommentekből generált cikkek gyártása lesz. Akkor aztán tényleg felérünk a csúcsra. Most meg egyelőre fel van tüntetve az cikk szerkesztőjének neve is, de szerintem nemsokára fog ez is változni.

Kedves Bereznay úr! Remélem kapott egy pár tízezer forintot ezért az 500karakterért, amit bepötyögött a kis ujjacskáival a gépbe.

Mondjuk lehet ez sem történt meg , csak egyszerűen átcopyzta valahonnan. A lényeg hogy tegye csak el a pénzt. És bár igaz a cikk egész tartalmát én gyártottam, de ilyen nehéz időkben biztos jól jön.
Fakkkju!”

Majka hétfői egy Covid-naplója

Nagyon szerettem volna, ha reggel felkelek, elmegyek CT-re, és úgy jövök vissza, hogy javult a helyzet. Elmentem, bizakodó voltam, de már tegnap éreztem, hogy mintha a tüdőm rosszabb lenne. Az van, hogy azért ilyen fura a hangom, mert egész nap beszéltem. Nemhogy hazamenetel nem lesz, még minimum öt napig maradnom kell a kórházban. A kölykök és a Hajni nagyon hiányoznak, de el kell ismerjem, a legjobb helyen vagyok.

– kezdte Majka.

Amikor bejöttem csütörtökön, akkor lettem szarul, ott kezdődtek a tünetek, hétfőn jöttem el a kórházba, viszonylag hamar. És ott nézték meg nekem a CT-t, bent voltam két napot, hazamentem, visszajöttem, mert magas volt a lázam. Kábé 2-3%-kal romlott.

Az élőzés során többen megjegyezték Majkának, hogy egy magánszobában üldögél. Erre is válaszolt.

Mondhatnám azt, hogy ez nekik jár, ez azoknak jár, akiket el akarnak dugni mások elől, mert a jelenlétük megzavarhatja a betegellátást. Eresszétek el ezt a faszságot. Egy kibaszott kórházi szobában vagyok, jakuzzi is lehetne itt, akkor is szarul érezném magam. Azt látom, nincsenek túl sokan az ápolók, az egészségüggyel semmi bajom, a gyógyszerekkel sem. Nem látom át, de nem láttam még olyat, hogy elfogyott volna egy gyógyszer.

Azt is írták neki, hogy nem igazi beteg:

38,5 fokos lázzal jöttem be, egy hete itt vagyok, ember. Miért írtok ilyen faszságokat? Ugattok a politikusokra, a Müller Cecíliára. Az a veszélyes ebben, hogy van olyan, aki fél tüdővel átvészeli, én meg beszoptam.

Mielőbbi gyógyulást!

késelte

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. csipetke

    2020.11.20 23:19 at 23:19

    Majkát valamikor csíptem, de már baromi sok belőle. Bármelyik oldalt nyitja meg az ember, Majka ezt mondta, Majka azt nyilatkozta, és hogy milyen beteg, mindez fotókkal.Ha valaki beteg, feküdjön az ágyban, oszt nyögjön. De Majka fotózza magát, mint egy rossz ribi, és posztolja, és ír, meg ír, meg ír. Mára már a csapból is ő folyik. Igazán szüneteltethetné ezt a tevékenységet egy ideig. Baromi unalmas

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük