Voks 2022
Már megint óvodában kampányol a belvárosi Fidesz – Frissítve az óvoda igazgatójának reakciójával!
A Bástya utcai óvoda folyosóján terjeszti a City Magazin című, belvárosi kampányújságját az V. kerületi Fidesz. Ez az óvoda az, amelynek udvarát, a környék egyetlen zöld kertjét elvesztegette az önkormányzat, és ma már magánparkoló működik a helyén.
Nem ez az első eset,
hogy óvodásokat használnak fel politikai célra: áprilisban bejárta a sajtót, hogy almát osztott és gyerekekkel fotóztatta magát Szentgyörgyvölgyi Péter.
Ahogy Kovács Alex Gábor, az V. kerületi ellenzéki összefogás (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) kampányfőnöke írja, a kampányújság óvodai megjelenésével egy időben, a kerület déli részén szabályosan elhelyezett kampánytábláik nagy részét ismeretlenek leszedték és ellopták, helyükön fideszes hirdetések jelentek meg.
Az óvodai kampányolás ellen tiltakozva,
a helyi választási bizottsághoz fordultak. Ismételten felszólították politikai ellenfeleiket, hogy legalább azt az erkölcsi minimumot próbálják megtartani, hogy gyerekeket nem használnak fel politikai célokra. A táblák ellopása miatt rendőrségi feljelentéseket tettek. Ezekről az esetekről a térfigyelő kamerák felvételei a hatóságok rendelkezésére állnak.
fotó: mszp.hu
Frissítés!
Portálunkhoz az alábbi helyreigazítási kérelmet küldte el Ferenczi Kinga, a Bástya Óvoda igazgatója:
„A mai napon megjelent Bp. V. kerületi Bástya Óvodáról szóló közleményükre szeretnék reagálni és helyreigazítást kérni.
Az V. kerületi Bástya Óvoda vezetőjeként meglepődve szereztem tudomást arról, hogy gyermekekkel foglalkozó közintézményünk területén bármiféle választási kampánytevékenység folyik.
Tudomásom szerint a Bástya Óvoda területén, semmiféle kampánnyal kapcsolatos terjesztés nem zajlik és mindezt az óvoda igazgatóként szavatolom is. Azt pedig, hogy egy szülő milyen újságot olvas és azt véletlenül vagy szándékosan otthagyja az óvoda területén, nem tudjuk kizárni.
Sajnálatos módon, a héten már tapasztaltam, hogy az óvodánk bejáratánál az Összefogás aktivistái kampányoltak, így ezúton kérek minden politikai pártot, hogy kampány tevékenységüket ne az intézményünk területén és ne is közvetlen közelében folytassák.”
Szerző
Friss
- Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát
- Undorító plakátok és “közmédiából” ömlő uszítás világában
- Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre
- Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
- Szathmáry Eörs: „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet”
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?