Connect with us

Kiemelt hírek

Tetten ért fideszesek – éppen egy furgonba pakolták a szajrét!

furgon
Megosztás

Az MSZP győri szervezetének tagjai tetten érték a regnáló aktivistáit, amint letépkedik és egy Fidesz-logóval felmatricázott furgonnal elviszik a szocialisták éppen csak kitett plakátjait. Már hallom a megszólalót: nem tudjuk kik voltak, semmi közünk hozzá!

Ez bűncselekmény a javából!

Pollreisz Balázs, az MSZP győri elnöke egy Facebook-videóbejelentkezésben számolt be arról, hogy péntek éjszaka aztán a párt plakátragasztói tetten érték a tépkedőket, akik hetek óta, az európai parlamenti kampány teljes ideje alatt eltüntették a szocialista plakátokat a városból. Az MSZP aktivistái épp csak befejezték munkájukat, amikor látták, hogy egy Fidesz-matricás furgonból öt ember ugrik ki, és nekiáll leszaggatni a ragasztótól még nedves hirdetéseket.

„A Fidesz lebukott! (részletek a videóban)

… Milyen alapon utasít bárkit is valaki bűncselekmény elkövetésére?

És, hogy ki a Fidesz Győri elnöke, hát nem más, mint Borkai Zsolt, Győr polgármestere. Ezzel a jogszabálysértésre való buzdítással, szerintem polgármester úr méltatlanná vált a város vezetésére, a győriek képviseletére.

Polgármester úr! Az, hogy Ön a Fideszen kívül még milyen szervezetet vezet, az az Ön dolga, az hogy a mi városunkat milyen ember vezeti, az közérdek!Győr városa Budapest és Bécs között félúton található. Most a polgármester eldöntheti, hogy a hozzáköthető botrány után a gyáva Orbán Viktor féle félremagyarázást vagy a bécsi kancellár féle demokrata lemondást választja. Polgármester úr a döntés az öné! Tegyen lelkiismerete vagy pártérdeke szerint!”

A helyszínre érkezett, intézkedő rendőrök felnyitották a furgon rakterét, melyben

TÖBB TUCATNYI PLAKÁT MELLETT 41 DARAB, LETÉPETT MŰANYAG MSZP-PÁRBESZÉD HIRDETŐTÁBLÁT IS TALÁLTAK.

A rongálás miatt az Pollreisz Balázs ott helyben feljelentést tett, noha elmondása szerint a Fidesz-aktivisták azt mondták nekik, hogy felsőbb utasításra tépkedik az ellenzéki hirdetéseket. Éppen ezért nem is – az 50 ezer forintos szabálysértési határértéknél nagyobb összegben elkövetett – rongálás és lopás miatt, várhatóan retorziók elé néző aktivisták, hanem a Fidesz győri elnökének, Borkai Zsolt polgármesterének a felelősségre vonását sürgetnék a szocialisták.

Az index.hu megkereste a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot is, ahonnan válaszok helyett egyelőre csak annyit írtak: „jogszabályban meghatározott időn belül” felelnek majd.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Bényi István

    2019.05.26 07:25 at 07:25

    Ezen nincs mit csodálkozni a választásokat is mocskos csalássorozatokkal nyerték meg,csak azért mert még nem tudták bebizonyítani még nyilvánvaló,hogy el lett csalva a választás. Újszentiván polgármestere pont ugyan ezt a sémát követi, annak ellenére,hogy ő elmondása szerint független. Lopás, csalás ,emberek megfélemlítése. Az elműlt években a családja gazdagodik nem is akárhogy persze papíron biztos szegény és minden rendben,de attól még nyilvánvaló,hogy egy csaló. Hát kérem ilyen emberek vezetnek településeket országokat.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük